Wolf Kati házassága 20 év után válással végződött: volt férjével ilyen most viszonya
Wolf Kati elárulta Palik László műsorában, milyen most a kapcsolata volt férjével, két lánya édesapjával.
Wolf Kati húsz évig úgy énekelt a színpadon, hogy a nevét alig ismerték, majd 2010-ben az X-Faktorral berobbant, egy évvel később pedig az Eurovíziós Dalfesztivál még inkább a csúcsra repítette, rengeteget járt fellépni. A férje ekkor kapott egy kihagyhatatlan munkalehetőséget, ezért 2013-ban úgy döntöttek, két lányukkal Hongkongba költöznek.
Az énekesnő azt mesélte Palik Lászlónak, a férje sokat tett azért, hogy ő énekesnői karriert építhessen fel, ezért úgy érezte, ideje annak, hogy ő vonuljon kicsit a háttérbe, és támogassa a gyerekei apját.
Wolf Kati és volt férje
- Nem úgy jött össze, meg sokkal hamarabb visszajöttünk, de egy jó tanulópálya volt az életemben. Egy évig voltunk kint, sokkal többre mehettünk volna, de nem nekünk való volt. Hongkong nagyon más, aki szeret plázázni, annak a mennyország, de nekem ijesztő hely volt. Itthon megvolt a kisgyerekes életünk, a rutin, benne az ép pályám, de kint ráébredtem, hogy semmi nem ugyanúgy működik, és nem voltam elég fasza gyerek vagy laza, hogy váltani tudjak.
- Amit egyáltalán nem tudtam kezelni, se a gyerekek, se a férjem, hogy a személyes kapcsolatainkat a szülőkkel, rokonokkal, barátokkal nem tudtuk ápolni - árulta el a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorában.
A kisebbik gyermekük, az akkor négyéves Luca volt az egyedüli, aki jól érezte magát, de a nagyobbik, Janka, a férje és Wolf Kati nem, ezért közösen úgy döntöttek, hazatérnek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az énekesnő 2018 augusztusában jelentette be, hogy fél éve elköltözött két lányukkal a férjétől. Azóta a válást is kimondták.
Hazajöttünk, még egy ideig tartott a dolog, most már jó pár éve nem vagyunk együtt.
- De azt hiszem, a legfontosabb megvan: egyrészt nem akarom semmissé tenni azt, hogy a karrieremben ő sokat segített, és ezért nagyon hálás vagyok neki, és mai napig tök jó a viszony, naponta beszélünk. A gyerekeknek ugyanúgy van egy anyjuk meg apjuk, csak ő máshol lakik - mondta a 47 éves sztár.
A magánéletéről nem szeret beszélni, szerinte úgy él, mint más anyukák, dolgozik, neveli a kis- és nagykamasz gyerekeit.
- Az exférjemmel tartjuk a kapcsolatot, mert nagyon fontos szerintem, hogy a gyerekek miatt közösek maradjanak a döntések. Ha bejelentendőm lesz a kapcsolatomat illetően a nagyközönség felé, meg fogom tenni, mint ahogy elmondtam azt is, hogy válok, mert úgy éreztem, annyival tartozok a közönségemnek, hogy tudjanak róla, ez a része az életemnek megváltozik.
Jakupcsek Gabriella válásának oka
Jakupcsek Gabriella és Máté Gábor tíz éven át voltak házasok, első fiuk, Bálint Mór 1985-ben született, a második, Marcell Mór 1988-ban jött a világra. A műsorvezető és a színész házassága akkor romlott meg végleg, amikor a férfi kapcsolatot kezdett egy másik tévéssel. A műsorvezető a Bóta Café vendégként 2022 februárjában kendőzetlen őszinteséggel elevenítette fel a nehéz éveket.
„Megtudtam, hogy összejött egy kolléganőmmel”: Jakupcsek Gabriella ezért vált el Máté Gábortól
Jakupcsek Gabriella őszintén beszélt arról, miért és mikor mondta ki volt férjének, hogy el akar válni.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- erdei zsolt