Vastag Csaba először szólalt meg a TV2-es távozásáról: hónapok óta nem élt a szerződése
Vastag Csaba a TV2 vezérigazgatójának volt a jobbkeze, kinek távozása után megszűnt a pozíciója.
Ahogy tegnap mi is beszámoltunk róla, Vastag Csaba már nem dolgozik többé tanácsadóként a TV2-nél. Az énekes a tavalyi év tavaszán lett a csatorna vezérigazgatójának jobbkeze, Pavel Stanchev távozása után viszont megszűnt ez a pozíció.
Az énekesnek a Megasztár fejlesztésében volt kiemelkedő szerepe, a csatorna első embere kifejezetten őt kérte fel erre a feladatra.
Vastag Csaba a TV2-es távozásról
Vastag Csaba egészen mostanáig nem kommentelte a történteket, most a Blikknek először szólalt meg a TV2-es távozását illetően.
– A vezérigazgató távozott, az én megbízatásom pedig hozzá kötődött. Nem volt szerződésem március óta, az elmúlt hetekben már más dolgokkal foglalkoztam. Nem kellett engem felhívnia senkinek a TV2-től ez ügyben, és nem kellett arról beszélgetni, hogy akarnak-e velem dolgozni vagy nem – mondta el a lapnak.
A TV2 sajtóosztálya is megerősítette, az énekesnek jelenleg nincsen élő szerződése a csatornával. Ettől függetlenül Vastag Csaba szívesen dolgozna olyan jellegű produkciók kreatív megvalósításában a jövőben is, mint a Megasztár.
– Ez volt az első ilyen jellegű munkám. Pontosan nem is határoztuk meg, mi volt a munkaköröm, kitaláló, fejlesztő voltam a csapatban. A kamera másik oldalán megtanultam nem látszani, idén pedig az a célom, hogy megtanuljak minél hasznosabban látszani. Nem voltam a frontvonalban, de a csapat sikere az én eredményem is volt. Egyébként szerintem semmi baj nem volt a műsor nézettségével. Szívesen dolgoznék a későbbekben is televíziós műsorok megvalósításában.
Vastag Csaba felesége smink nélkül: „Nem a legelőnyösebb kép rólam”
Vastag Csaba felesége az Instagramon mutatta meg, hogy néz ki, ha egy gramm festék sincs az arcán.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
















