Andy Vajna a nászútjukon ordított Visváder Tomiékkal: ezzel verték ki nála a biztosítékot
Andy Vajna többször is összetűzésbe keveredett Visváder Tamással és Palácsik Lillával.
Visváder Tamás és Palácsik Lilla párosát nagyon szeretik az emberek, hiszen egy kedves, cuki házaspárt látnak bennük. A páros már több műsorban is szerepelt együtt, ahol megmutathatták, milyen jó a kapcsolatuk. Az egyik ilyen alkalom nem igazán tetszett néhai sógoruknak, Andy Vajnának.
Andy Vajna összetűzései Visváder Tamásékkal
Visváder Tamás és Palácsik Lilla a Titkok Ramónával című podcastműsorban meséltek arról, hogy több összetűzésük is volt néhai sógorukkal. Andy Vajna például nem nézte jó szemmel, hogy a tudta nélkül írtak alá egy szerződést a TV2 Legbátrabb páros című műsorához, de egy másik alkalommal ordított is velük.

– Andy nagyon nem örült annak, hogy mi ebbe a műsorba elmegyünk. Annak is hangot adott, hogy írhattunk mi alá szerződést úgy, hogy erről ő nem tudott – mesélte Visváder Tomi, rávilágítva arra, hogy akkoriban Andy Vajna volt a TV2 tulajdonosa, de akkor sem érezték úgy, hogy engedélyt kellett volna kérniük tőle. Ám nem ez volt az első eset, hogy akkori sógoruknál kiverték a biztosítékot.
A páros 2018-ban házasodott össze, és bár addig inkább kerülték a médiamegjelenést, akkor úgy döntöttek, elfogadnak egy ajánlatot, és az egyik lapnak eladták a lehetőséget, hogy fotósuk képeket készítsen a nagy napról.
– Kaptunk ezért 500 ezer forintot, ma már bele nem mennék – kezdte a sztorit Visváder Tomi, majd azzal folytatta, hogy az esküvőjükön a magazin fotósa készített egy olyan képet is, melyen Andy Vajna és felesége, Palácsik Tímea is szerepeltek.
– Mindenki beleegyezése nélkül ez a kép rákerült ennek a magazinnak a címlapjára. (…) Andynek azért volt egy nagyon kemény énje, és felhívott minket az esküvőnk után három nappal. Olyan ordítást kaptunk, amilyet szerintem az ő üzlettársai közül soha senki – részletezte a történetet, majd azt is hozzátette, mindez épp a nászútjuk egyik reggelén történt.
A házaspár azt is hozzátette, hogy ma már teljesen másképp állnának a hasonló felkérésekhez, akkor még sokkal „zöldfülűbben” kezelték ezeket.
Palácsik-Ráthonyi Tímea cuki fotókat posztolt: kisfia a babapocakjához bújva szundikál
A várandós Palácsik-Ráthonyi Tímea édes fotókon mutatta meg kisfiát.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia, TV2/Titkok Ramónával
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















