
Tóth Vera ezt utálta 50 kilós fogyása után: nem volt jó érzés, ahogy mustrálták
Tóth Vera számára 50 kilós fogyása után nem volt jó érzés, ahogy a férfiak végigmérték.

Tóth Vera hosszú ideje küzd a súlyával, mára azonban megtanulta magát elfogadni, már nem akar másoknak, csak önmagának megfelelni.
A Glamour magazin július-augusztusi számában őszintén beszél arról is, hogy látványos fogyása után miért hiányoztak neki a pluszkilói.
Tóth Vera fogyása után
Az énekesnőt már kisiskolásként is nagyon sokat bántották a külső adottságai miatt, később mégis kerekded vonalai, kisugárzása és a zene iránti őszinte szeretete hozta meg neki a sikert. Pár éve úgy döntött, orvosi segítséget kér, ami elindította a fogyás és az életmódváltás útján. Szerinte fontos, hogy mindenkinek a saját döntése legyen az, ha változtatni szeretne a külsején, ne külső, társadalmi elvárásoknak akarjon megfelelni.
Hálás vagyok a túlsúlyomnak, mert a hangom mellett ez tett sikeressé.
- Ha változtatni szeretnék, egyedül nekem van jogom hozzá, hogy ezt a döntést meghozzam, olyan tempóban, ahogy én akarom. Nincs senkinek, még a családodnak sem joga, hogy sürgessen ebben a kérdésben.

- Amikor a gyomorbypassműtét után leadtam 30 kilót, majd önerőből további húsztól is megszabadultam, megtapasztaltam, hogy milyen, amikor másképp néznek rád a férfiak, és úgy szemlélik a külsődet, mint a húspiacon. Nem volt jó érzés, hiányoztak a pluszkilók, a védőburkom. Ekkor rájöttem, a tökéletes alkatú nők élete sem egyszerű a sok szexista megjegyzés közepette. Ezért nem szabad róluk és senkiről sem ítélkezni.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
- A világ túl nagy nyomást és elvárást tesz a nőkre - állítja Tóth Vera, hozzátéve, hogy ötven-hatvan évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a hollywoodi színésznők önsanyargatással, természetellenes módszerekkel kínozták magukat, csupán azért, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.

- Most is vannak szakmák, ahol a hímsoviniszta szemlélet a mérvadó. Az elmúlt száz évben ez része az emberek gondolkodásának, de fontos a múltból hozott minták alapján is megvizsgálni a problémát.
A teljes interjú a GLAMOUR magazin júliusi-augusztusi számában olvasható.
Magyar sztárok, akik rengeteget fogytak
Fásy Zsüliettet az egész ország cuki, kerekded kislányként ismerte meg, ám 23 éves korára hatalmas átalakuláson van túl: több mint 40 kilótól sikerült megszabadulnia. Fásy Ádám lánya az osztálytársai csúfolódásához egy idő után hozzászokott, de az egészségügyi problémáihoz nem akart. Képes összeállításunkban olyan sztárokat mutatunk, akiket duci gyerekként vagy tiniként ismertünk meg, mára azonban rengeteget fogytak.
OLVASD EL EZT IS!