Ő Tomán Szabina ritkán látott férje: az üzletember Bélától született kisebbik lánya
Tomán Szabina elárulta, hogyan tudják összeegyeztetni a munkát és a családot üzletember férjével.
Tomán Szabina 2020-ban csatlakozott a Cápák között döntéshozóihoz. A műsor második évadától láthatjuk, nem ismer tréfát, ha üzletről van szó, csak olyan vállalkozásokba fektet, amelyekben szívvel-lélekkel hisz.
A modellből lett üzletasszonynak nap mint nap rengeteg helyzetben kell helytállnia: cégvezetőként folyamatos megbeszéléseken vesz részt, de pontban ötkor szigorúan abbahagyja a munkát, a délután kizárólag a szeretteié.
Tomán Szabina férje
Két kislányt nevel. Első, Árpa Attilával kötött házasságából 2006-ban született meg nagyobbik lánya, Amira. Második férjét szintén egy lánygyermekkel ajándékozta meg: Szofinak 2018-ban adott életet. Kisebbik gyermeke édesapját csak ritkán láthatjuk az oldalán, Szini Béla szintén az üzleti életben tevékenykedik.
Az üzletember több vállalkozást visz a hátán, többek között ő felel a belváros egyik exkluzív étterméért. Az, hogy ugyanaz a hivatásuk, sosem szült konfliktust köztük, épp ellenkezőleg, megtalálták az otthonlét és a munka tökéletes egyensúlyát.
- Azért vagyunk szerintem szerencsések, mert egy tekintetből, egy pillantásból megértjük a másik problémáját. Nem is kell részletesen mondania, ha nehéz napja van. A vállalkozói lét nem könnyű, egy megértő tekintet rettentően sokat jelent - ecsetelte a Fókuszban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A sűrű napirend kivitelezhetetlen lenne pontos tervezés nélkül: Tomán Szabinának a pilatesórák és a fodrászidőpontok is egy évvel előre be vannak írva a naptárába. Férje is partner ebben, minden vasárnap leülnek, és pontosan megbeszélik a következő hetet.
- Gyakorlatilag kötöttünk egy vérszerződést, hogy ő nem marad egyedül ebben a témában. Azt gondolom, ez a legfontosabb szerződés az életünkben, hiszen a gyerekekkel és a háztartásban 50-50 százalékban vesszük ki a részünket - ezt már a családapa mondta el az RTL Klub műsorában.
Balogh Levente lányai
Balogh Leventének első feleségétől három lánya született, akikkel 2021-ben a Nagy szám című műsorban szerepelt először. Íme Szimóna, Tiffany és Sophie.
Balogh Levente és gyönyörű lányai: a Cápák között üzletembere először mutatta meg gyerekeit
Nézegess képeket!
Elolvasom