Tatár Csilla és Kulcsár Edina összemérte babapocakját - Ilyen szépen gömbölyödnek
Tatár Csilla és Kulcsár Edina egyszerre várandós, a babapocakjuk már jól látható.
Tatár Csilla és Kulcsár Edina egy hét különbséggel jelentették be, hogy második gyermekükkel váradósak. Előbbi egy négyéves kisfiú édesanyja, utóbbi elsőszülött gyermeke szeptemberben ünnepelte az első születésnapját.
A két kismama az ATV csatornán futó, Mondd el Tatár Csillának! felvételén találkozott, ahol olyan fotók is készültek róluk, ahol összemérték a babapocakjukat.
A 36 éves Tatár Csilla október 29-én az Instagram-oldalán jelentette be terhességét, majd a másnap megjelent Story magazinban mesélt arról, milyen rögös út vezetett második terhességéig. Kisfia, a 2015 novemberében született Milán megfoganását is csodaként élete meg, mert első házasságában a hetedik hétben elveszített egy magzatot, így nem is számított arra, hogy második férjétől rövid ismeretség után, könnyedén teherbe esik. Milán születését követően kétszer teherbe esett, de elvetélt, az ötödik terhességével viszont a bejelentés idején már túl volt a kritikus időszakon.
Kulcsár Edina és férje, Csuti mindig is két gyereket akartak, de nem számítottak arra, hogy az egykori szépségkirálynő Medox fiuk 2019 szeptemberében ünnepelt első születésnapja előtt újra várandós lesz. A testvérkék között másfél év lesz a korkülönbség.
- Azt mondtam, ha fiú lesz, nem kizárt, hogy elgondolkodom egy harmadik gyereken, mert egy kislány is jó lenne a családunkba. Csuti azonban látványosan megijedt a gondolattól, három gyerek mintha már soknak tűnne neki, bár végtelenül odaadó apuka - mesélte a 28 éves sztár a Story magazinnak, amelynek november 7-i lapszámában először beszélt várandósságáról.
Csuti és Kulcsár Edina végül a múlt héten rendezett babaváró bulin együtt tudták meg, hogy a második gyermekük kislány lesz, így már biztos, hogy kislány is lesz a családjukban.
Tóth Gabi dögös kismama
Tóth Gabi nagyon dögös kismamaként állt kamerák elé a Sztárban Sztár leszek! című műsorban. Az énekesnő karácsonyra várja első gyermekét, a babapocakja pedig már szépen gömbölyödik. A 31 éves sztár ugyanakkor a fotókat elnézve más testtájra nem nagyon hízott.
Tóth Gabi szuperdögös ruhába bújt - A Sztárban Sztár leszek! élő show-jában bombázó volt
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sportoló
- szász emese