Ő Sánta Juliska 18 évvel idősebb szerelme: a színésszel már nem titkolják kapcsolatukat

Sánta Juliska az egyik kollégájába szeretett bele, miután zátonyra futott a házassága.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Október elején szinte mindenkit meglepett Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Juliska bejelentése, miszerint hat év után válságba került a kapcsolatuk. Csak színházi körökben tudtak róla, hogy egy ideje már zátonyra futott a házasságuk. 

A színész október közepén még azt mondta a Reggeliben, hogy egy része mélyen még hiszi, hogy a kapcsolatuk rendbe hozható. Végül nem így lett, táncművész felesége már továbblépett, és az új szerelem is rátalált. 

Sánta Juliska szerelme

A 28 éves sztár egy kollégájába szeretett bele, akivel hét éve ismerik egymást a Madách Színházból, de sokáig csak munkakapcsolat volt közöttük. Az elmúlt fél évben lettek előbb barátok, majd szerelmesek. A 46 éves Nagy Balázst sokan a Jóban Rosszban című sorozatból ismerhetik, amitől idén márciusban, öt év után köszönt el.   

nagy-balazs
Fotó: TV2

- Igen, ez az igazság, együtt vagyunk Balázzsal. Néhány darabban játszunk csak együtt, így lassan formálódott a kapcsolatunk, ami előbb volt barátság, és később alakult át szerelemmé - erősítette meg a Blikk információit Juliska.

santa-juliska
Fotó: Instagram/Sánta-Széphalmi Júlia

- Lacival már lezártuk a kapcsolatunkat, amikor Balázzsal közelebb kerültünk egymáshoz. Hét éve ismerjük egymást, nem volt szerelem első látásra, viszont nagyon jó kollegiális viszony volt kettőnk között, ami az utóbbi fél évben kezdett átalakulni, először barátsággá, később pedig szerelemmé - osztotta meg a napilappal. 

Bővebben nem kívánt nyilatkozni, mert kapcsolatuk még alakulóban van. Távkapcsolatban élnek, mert Nagy Balázs a Győri Nemzeti Színház művésze, hetente csak egyszer találkoznak.

Dopeman barátnője

A rapper megtalálta a lelki békét, valamint a szerelmet is. Csinos, szőke barátnőjével, Etával az oldalán teljesedett ki igazán. Gyakran posztol közös képeket magukról, melyekről sugárzik, hogy fülig szerelmes. 

Ő Dopeman gyönyörű, szőke barátnője: Eta mellett új ember lett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük