
Rúzsa Magdi baba-mama fotója: végre láthatjuk picit az egyik ikergyermekét
Rúzsa Magdi február elsején adott életet hármas ikreinek, Kevének, Lujzának és Zalánnak.


Rúzsa Magdi azóta, hogy február elsején életet adott hármas ikreinek, még sehol, semmilyen formában nem mutatott babafotót róluk. Először február 22-én posztolt olyan képet, amelyen gyerekei is szerepeltek, de mivel hátulról, babahordozóban fekve kapták le őket, a kicsik egyáltalán nem látszódtak.
Tegnap este azonban kicsit többet láthattunk az egyik lurkóból. Az énekesnő tündéri baba-mama képet tett közzé, amelyen éppen a csöppség kis kezét fogta a tenyerében.
Rúzsa Magdi babafotója
A felvételen a gyerkőc arcának egy kis része is látszik, a pofiját és száját lehet kivenni. Bár a kép többet mond ezer szónál, az újdonsült anyuka olyan szöveggel látta el, ami nem is passzolhatott volna hozzá jobban. Papírsárkány című dalából idézett: "Egy szerda reggel úgy esett, hogy száz évre kibérelted a szívemet" - írta.
A követői is imádták, hogy végre megpillanthatták gyermekei egyikét. Elolvadtak az apró ujjak láttán, valamint megjegyezték, hogy milyen meghittséget áraszt a pillanat, amit megörökített a 36 éves előadó.
Rúzsa Magdi szeptemberben jelentette be, hogy várandós, nem sokkal később azt is elárulta, hogy két fiút és egy kislányt hord a szíve alatt.
A Honvédkórházban adott életet Kevének, Lujzának és Zalánnak. Már karácsony előtt bevonult egy klinikára, hogy orvosi felügyelet mellett tölthesse várandóssága végső szakaszát, hiszen az utolsó hetek három babával kockázatosak lehetnek. Három héttel a szülés után hagyhatták el a kórház Szülészeti Osztályának Újszülött Részlegét, azóta pedig már arról is mesélt, milyen személyiségek a kicsik.
A Mokkában elárulta, teljesen átalakult a napirendjük férjével, és arról is beszélt, már most egyértelmű, nagyon különböznek egymástól.
Hajdú Péter kisfia a címlapon
Hajdú Péter immár háromszoros apukának mondhatja magát: legkisebb csemetéje 2022. február 14-én tervezett császármetszéssel jött a világra. A követői már láthatták kisfia arcát az Instagram-oldalán, de egészen mostanáig a nagy nyilvánosság előtt nem szerepeltek Dominikkal. Íme az első címlapfotó róluk.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
Cover-fotó: MTI/Soós Lajos
OLVASD EL EZT IS!