Czutor Zoli 6. gyereke igazi kis hajas baba: Franciskát a Reggeliben mutatta meg
Czutor Zolinak már van négy fia és egy lánya, Franciska nagy és szerető családba érkezett.

czutor-zoli-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Czutor Zoli 2005-ben alapította meg zenekarát, a Belmondót, első daluk a Lesz, volt, van című volt, amely hatalmas siker lett. Az együttes a mai napig aktív.

Az énekes-zenész először húszévesen nősült, majd másodszorra 23 évesen. Második feleségétől, Ildikótól három gyermeke született, Levente 1992-ben, Szonja 1995-ben, Győző pedig 2002-ben jött a világra. 

Megszületett Czutor Zoli lánya

Czutor Zoli 2006-ban vált el második feleségétől, néhány évvel később, 2009-ben ismerkedett meg a húsz évvel fiatalabb Czutor-Kilián Zsanett-tel. Azonnal lángoló szerelem szövődött közöttük, így 2011-ben oltár elé álltak, első gyermekük, Simon 2012-ben született, öccse, Miksa 2016-ban. 

A házaspár 2021 őszén jelentette be, hogy idén tavasszal megérkezik a zenész 6. gyermeke, aki Zsani első kislánya is egyben. A nő már nagyon vágyott egy lánykára, szerette volna megtapasztalni, milyen a lányos anyák élete. Akkor az Instagramon egy édes videót is megosztottak, a felvételen az látszott, mit szólnak közös fiaik a hugi érkezéséhez. 

Czutor Franciska végül március 13-án látta meg a napvilágot, erről a büszke apuka mesélt az RTL Klub Reggeli című műsorában. A kicsi nyolc nappal előbb érkezett a vártnál, édesanyjának ugyanis nagyon felment a vérnyomása, így császármetszéssel segítették a világra. A baba és a mama is egészséges, így két nap kórházi lét után hazamehettek. 

Czutor Zoli újszülött kislányának, Franciskának gyönyörű, sötét fürtjei vannak.
Fotó: RTL Klub/Reggeli

- Abban reménykedünk, hogy a lányok egy kicsit szelídebbek, megértőbbek a szülőkkel, de nem igyekeznek megnyugtatni a lányos szülők, ismerősök. Zsani nagyon elkezdett vizesedni a terhesség vége felé, zsibbadt a keze-lába, úgy néztek ki a végtagjai, mint egy felfújt gumikesztyű. De már egészen jól van, 8-10 kilót leadott az első négy nap alatt - mesélte Czutor Zoli újszülött kislányáról és feleségéről.

Franciska igazi hajas baba, a testvéreivel ellentétben, akik világos és egyenes hajacskával születtek, az ő fürtjei sötétek és göndörek. 

Czutor Zoli gyerekei

Czutor Zolinak ritkán van alkalma együtt lenni az összes gyerekével, ezért minden ilyen pillanatot nagyon megbecsül. Legidősebb gyermeke, Levente az Egyesült Államokban él, így vele a legnehezebb találkozni.

Cover-fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Ezt is szeretjük