Ákos és ritkán látott lányai: Anna és Kata gyönyörű tinédzserek lettek
Ákos két nagyobbik lánya születésnapját ünnepelte: Anna 19, Kata 16 éves lett.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző, zeneszerző, akit mint énekes, mindenki egyszerűen csak a keresztnevén, Ákosként ismer, nemcsak a karrierjére, hanem a családjára is büszke lehet.

Feleségével, Krisztinával már több mint harminc éve vannak együtt, igazi társa, komoly hátországot biztosít az 52 éves zenésznek. 

Ákos tinédzser lányai: Anna és Kata

Az egyetemi szerelemből lett házasság, majd jöttek sorra a gyerekek. Márton 1998-ban született, majd érkeztek a húgai, Anna 2002-ben, Kata 2005-ben, Júlia pedig 2010-ben. Eleinte hármat akartak, ami négyre módosult. Ákos azt mondta, a feleségének köszönhető, hogy összetartó és nagy a családjuk, az asszony is népes családból jött, ahol sok az unokatestvér. 

- A gyerekeim sokat csiszoltak rajtam. Amióta apa vagyok, kevésbé megyek bele a konfliktusokba. Megtanultam, hogy a gyerekeimmel szemben nem kell, néha nem is szabad vitát nyerni. Persze olyan is van, hogy muszáj, a legtöbbször az ő védelmükben - mesélte 2020 októberében a Best magazinnak

Legidősebb gyermeke, Marci 22 éves, egyetemre jár, külön él, már majdnem teljesen önálló, a legkisebb, Julcsi, kamasz, ő 11 éves. Anna nemrég lett 19, Kata pedig 16 éves, velük édesapjuk posztolt apa-lánya fotót. "SZÉPSÉGEIM. Az egyik tizenhat, a másik egy híján húsz. #apaibüszkeség #ákos #akos" - írta a képhez. 

Összeállításunkban megnézheted Ákos ritkán látott gyermekeit: a két nagyobbik lány nagyon szép tinédzser lett. 

Ezt is szeretjük