Patai Anna cuki kislány volt a Megasztárban: ilyen dögös nő lett belőle
A 2010-es Megasztárban megismert Patai Anna gyönyörű, felnőtt nővé cseperedett.
Patai Anna még csak 11 éves kislány volt, amikor a 2010-es Megasztárban versenyzőként feltűnt.
Cukisága és tehetsége miatt azonnal a nézők nagy kedvencévé vált és gyorsan befutott a zeneiparban.
Patai Anna változása
Ma már 23 éves, és nagyon sokat változott nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is: felnőtt nő vált belőle, aki tudja, mit vár az élettől. A magánéletéről és jövőbeli terveiről a Reggeliben mesélt.
Párjával, Bencével 2015-ben szerettek egymásba, és azóta jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Szerelme a 23. születésnapján tette fel neki a nagy kérdést, és a poszt alatt rengetegen gratuláltak az énekesnőnek az eljegyzése miatt.
- Nyárra tervezzük az esküvőt, augusztusra. Már kérdezősködtem mindenkitől, hogy mikor kellene elkezdenem szervezni. Egy dolog továbbra is biztos: maradok az éneklés és színészkedés mellett. Hamarosan megjelenik az új nagylemezem, és vannak még a tarsolyomban videóklipek is. Kökény Attilával nagyon jó a kapcsolatom, születésem óta ismer édesapám miatt. Nagyon hálás vagyok neki a közös duettünk miatt.
A Konyhafőnök VIP hetedik évadában az énekesnő is megmutatta, mit tud a konyhában, és nem keseredett el, amikor az első játéknapja végén, a keddi adásban neki kellett búcsúznia. Elmondása szerint nagyon szeret főzni, de inkább az éneklés az ő terepe.
- Egyáltalán nem vette el a kedvemet a főzéstől. Nagyon hálás vagyok ezért az élményért. Már készülök a karácsonyra, anyukámmal közösen fogunk zserbót készíteni.
Csobot Adél a Megasztár 5-ben
Nagyon fiatalon, mindössze 18 évesen robbant be a köztudatba az X-Faktor harmadik évadával, de 2010-ben indult a Megasztár ötödik szériájában is, ahol bejutott a legjobb száz versenyző közé. Nem meglepő, ha sokaknak nem ugrik be innen, hiszen 16 évesen nagyon másképp nézett ki.
Felismered Csobot Adélt a Megasztár válogatóján? 16 évesen nagyon máshogy nézett ki
Csobot Adélról sokan nem is tudják, hogy nem az X-Faktor volt az első tehetségkutató, amin elindult.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/ Megasztár
OLVASD EL EZT IS!