
A 2004-es Megasztár szívtiprója volt: Torres Dani 40 évesen így néz ki
Az énekes-zenész egyáltalán nem bánja, hogy immár négyessel kezdődik az életkora, számára ez nem több egy számnál.


Torres Dani 1982-ben született a dél-amerikai Ecuador fővárosában, Quitóban, édesapja ecuadori, édesanyja magyar származású. Szülei válása után, 1984-ben anyukájával együtt Magyarországra költözött. Már nagyon fiatalon érdekelte a zene, első gitárját 12 éves korában kapta. Első zenekarát a középiskolai évek alatt alapította, ennek Adenoma volt a neve.
2003-ban, 22 évesen úgy döntött, szerencsét próbál, jelentkezett a TV2 Megasztár című tehetségkutatójának második évadába, ami az év őszén indult, és 2004 tavaszán ért véget. A sármos, ugyanakkor csibészes énekes azonnal a lányok kedvence lett. A versenyben végül negyedik helyezést ért el.
Torres Dani 40 évesen így néz ki
Egy évvel a megasztáros sikerek után, 2005-ben az énekes-zenész megalapította a Torres Dani és a Veni Styx zenekart. Rajta kívül Németh Balázs, Sümeg Mátyás, Popovics Gergő és Papp Szabi tartozott a bandába. Egyik legnépszerűbb slágerük az Euro Punk volt. Két album után, 2007-ben oszlottak fel.
Torres Dani 2018-ban szerepelt a TV2 Sztárban sztár című műsorában, 2021-ben pedig a Barátok közt nézői örülhettek váratlan szereplésének. Az énekes számára nagyon izgalmasan indult a 2022-es év, január 16-án hazautazott dél-amerikai szülőhazájába, Ecuadorba. Ott édesapja, a neves hegymászó várta, valamint idős nagyszülei, akik mind óriási szeretettel vették körül.
- A fél családom kint él Ecuadorban édesapám részéről, ő, a nagypapám és a nagymamám. A nagyszüleim még hála istennek életben vannak. Most volt szerencsém rengeteg időt velük tölteni. Ráadásul úgy, hogy a nagypapám már 96 éves. Nagyon örülök neki, hogy láthattam őket, hiszen az öreg már nincs minden képessége száz százalékának a birtokában. Kijutni pedig nem egy feltétlenül könnyű folyamat. Visszajönni meg pláne. Elengedni őket mindig nehéz, latinként a család a legfontosabb történet - mesélte Torres Dani az RTL Klub Reggeli című műsorában.

A 40. születésnapját is kint ünnepelte 2022. február 18-án. A műsorban erről azt mondta, azt érzi, ott van jelenleg az életében, ahol lennie kell, nem érintette meg különösebben, hogy mostantól négyessel kezdődik az életkora. Igaz, szerencsés alkat, hiszen nem is látszik rajta az idő múlása.
Az Ecuadorban töltött idő alatt édesapjával megmásztak egy több mint ötezer méter magas hegycsúcsot. Ez Torres Dani gyerekkori vágya volt, majdnem akkora, mint a szépen ívelő zenei karrier.

2020-ban szerette volna kiadni negyedik albumát, ám közbeszólt a pandémia és az általa okozott anyagi problémák. Jelenleg úgy látja, a várva várt hanganyag idén megjelenhet. Hozzátette, teljesen tudatosan húzódott vissza a médiától, elsősorban alkotni szeretne, és nem szerepelni.
- Engem nem érdekel, hogy híres vagyok, vagy ilyesmi. Én alkotni szeretnék. Szeretném azt, hogy a gondolataim olyan formába legyenek csomagolva, ami mindenki számára meghallgatható. És adjanak valamit. Nekem ez a célom az életben, nem a hírnév. Az jön magától, az része a játéknak. Az a célom, hogy alkossak, művészember vagyok - mondta az adásban, majd hozzátette, szerinte a kor nem számít, csak az, hogy az ember az életet vidáman élje, örüljön az újabb és újabb izgalmas kihívásoknak.
Így néz ki most Pierrot, a Megasztár zsűritagja
Pierrot az első három évadban kapott helyet az ítészek között, valamint a show zenei producere is volt egyben. A Marosi Z. Tamás néven született előadó karrierje a ’80-as évek közepén indult be, amikor még gimnazistaként felvette művésznevét, és az általa kitalált szomorúbohóc-imidzset.
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
Cover-fotó: MTI/Nándorfi Máté
OLVASD EL EZT IS!