A Csináljuk a fesztivált! fiatal zsűritagjának ilyen jóképű a párja: Nagy Bogi együtt él Marcival
Nagy Bogi a világjárvány kellős közepén ismerte meg kedvesét. Marci nem a show-bizniszben dolgozik.
Nagy Bogit és párját ritkán látni közös fotón. Az ifjú énekesnő ugyan csak 2022 áprilisában töltötte be kerek, huszadik születésnapját, elmondhatja magáról, hogy már hét éve szerepel a köztudatban. Ez idő alatt pedig megtanulta, hogyan óvja meg magánéletét a nyilvánosságtól.
A Csináljuk a fesztivált! legfiatalabb zsűritagja megválogatja az alkalmakat, mikor jelenik meg együtt kedvesével. Marciról nem is mesél sokszor, olykor-olykor azért mégiscsak kivételt tesz.
Nagy Bogi párja
A Story magazin májusi számában láthattuk együtt piszkosul jóképű párjával. A lapnak azt is elárulta, már együtt is élnek a fiatalemberrel, akivel a koronavírus-járvány kellős közepén ismerték meg egymást.
- Egy rendezvény után rám írt Instagramon. Nem szoktam így ismerkedni, de valami megfogott benne, és utána találkoztunk. Aztán minden valahogy annyira természetesen alakult közöttünk - ecsetelte az interjúban.
A közönség 2015 óta ismerheti Nagy Bogit, ekkor debütált a kamera előtt Az ének iskolája egyik tehetségeként. Ugyan azóta már számos műsorban láthattuk, például A Dalban is megmérettette magát, kedvesét nem a szakmán belülről választotta ki.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A párom teljesen más területen mozog, egy biztosítónál dolgozik. Egyáltalán nem versengünk egymással. Imádja a munkáját, és engem is mindennap tud motiválni. Soha nem volt körülöttem olyan ember, aki annyira inspirált volna, mint ő. Örülök, hogy egymásra találtunk.
A húszéves előadó a Csináljuk a fesztivált! ítészeként kipróbálhatta, milyen a másik oldalon ülni, vagyis mennyire más, ha nem őt pontozzák, hanem ő mond véleményt másokról. Ez a szerep a kezdetekben nagyon idegen volt a számára.
- Volt, amikor azt éreztem, túl fiatal vagyok ehhez, és azt kérdeztem magamtól: mit keresek én itt? Persze most már úgy érzem, a helyemen vagyok. A zsűritársakkal barátok lettünk, úgy érzem, fontos, hogy az én korosztályom is véleményt tudjon mondani ezekről a slágerekről.
Feke Pál párja
2021. május vége óta köztudott, hogy Feke Pálra másfél évvel a válása után újra rátalált a szerelem. A gyönyörű tévést, Nórát a képernyőn keresztül látta meg, és ismeretlenül írt neki üzenetet.
Ő Feke Pál gyönyörű párja: a műsorvezető Nórát a tévében nézte ki magának
Feke Pál és Mészáros Nóra először beszéltek szerelmükről, és szerepeltek nyilvánosan.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Balogh Zoltán