Kiderült, a Mintaapákban melyik színésznő veszi át Kovács Patrícia szerepét
Megvan, ki lép a Mintaapák második évadában Kovács Patrícia helyébe.
Négy főszereplő cseréjével is számolniuk kell a nézőknek a Mintaapák második évadában. Fenyő Iván, Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor utódját az elmúlt hetekben már megnevezte a TV2.
Most kiderült az is, ki veszi át az óvónő Sipos Lindát megformáló Kovács Patrícia helyét.
Kovács Patrícia utódja is megvan
Május közepén látott napvilágot a hír, miszerint Fenyő Iván szerződését a TV2 nem hosszabbította meg, de karaktere nem tűnik el, Kamarás Iván veszi át a helyét a második évadban. Június 7-én a Facebook-oldalán posztolta Szabó Kimmel Tamás, hogy a második évadban már nem kíván részt venni, majd másnap reggel Kovács Patrícia tudatta a közösségi oldalán ugyanezt.
Június 8-án a TV2 közleményében azt állította, "emberi és magatartásbeli problémák miatt" ők azok, akik nem kívánnak tovább együtt dolgozni Szabó Kimmellel, és ugyanez a helyzet Klem Viktorral is. Azt is közölték, hogy utóbbi szerepét Makranczi Zalán veszi át.
Ez azt jelenti, hogy a Mintaapák négy címszereplőjéből már csak egy maradt az eredeti felállásból, az építésvezető Miklóst alakító Mészáros Béla.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Június 14-én a TV2 felfedte, hogy Szabó Kimmel Tamás karakterét a második évadban Száraz Dénes fogja tovább játszani. A 41 éves színész évekig játszott a TV2 Jóban Rosszban című napi sorozatában. A nézők annyira megszerették, hogy amikor Tamás atyaként egy halálesettel kiírták, a nézők visszakövetelték, így az alkotók egy másik karakter bőrébe bújtatva még két évre visszahozták a sorozatba.
"Igen, valóban igaz, kialakult a Mintaapák négyese, a TV2 nézőinek örömére ismerős arc tér vissza a képernyőre. Mészáros Béla, Kamarás Iván és Makranczi Zalán után Száraz Dénes csatlakozásával teljes lett az apák csapata. A júliusban kezdődő forgatásokon már Száraz Dénes alakítja dr. Molnár Tamás szerepét a sorozatban" - közölte a csatorna a Borssal.
Ma reggel végre azt is megtudhattuk, ki lép Kovács Patrícia helyébe. A Ripost úgy értesült, hogy Szávai Viktória váltja, a hírt a TV2 is megerősítette.
A Jászai Mari-díjas színésznő szerepelt a köztévé Tűzvonalban, majd Csak színház és más semmi című sorozatában is. Utóbbiban a dramaturg Lajtai Petrát játszotta, a színházigazgató Ivánszky Dénes (Szervét Tibor) feleségét.
A 44 éves sztár mozifilmekből is ismerős lehet a nézőknek: a Szabadság, szerelem után olyan filmekben szerepelt, mint a 9 és ½ randi, a Szinglik éjszakája és a BÚÉK!
Magyar női sztárok gyerekkori fotói
Szemüveget viselni gyerekként nem nagy öröm - hiszen a kortárscsoportból bármilyen irányban kilógó kicsik könnyen válhatnak apróbb-nagyobb bántások céltáblájává. Egy ismert magyar színésznő Facebook-oldalán lepte meg rajongóit egy gyerekkori szemüveges képpel, melyhez mindössze annyi hozzászólást írt: no comment.
A szemüveges kislányból gyönyörű magyar színésznő lett - Felismered, ki ő?
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!