Vakrandin ismerte meg 20 évvel fiatalabb feleségét - A színész Maros Gábor 70 fölött nősült

Maros Gáborra egy rajongója személyében talált rá a szerelem, két évvel ezelőtt el is vette feleségül Marikát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Maros Gábor évtizedeken át ünnepelt sztár volt: elsősorban musicalek és operettek tenorszerepeit játszotta el, de prózai művekben is láthatta a közönség. Miután 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a karrierje a fővárosi Operettszínházban indult, egy évtizeddel később egészen 1988-ig a Magyar Állami Operaházban lépett fel, közben és utána számos színházban is játszott. 

A zenés darabok főszerepei mellett nemzetközi turnékon is részt vett, Bécstől Sydney-n és New Yorkon át Jeruzsálemig számos nagyvárosban fellépett. Karrierje hét évvel ezelőtt tört meg, az Újszínházban egyre kevesebb szerepet kapott, aztán már semmit sem.

Maros Gábor felesége

Ha a színészi pályája nem is, a magánélete harmonikus, amióta egymásba szerettek egy húsz évvel fiatalabb rajongójával. Marikát öt év után, 2018 őszén vette feleségül. Az asszony már kislányként szeretett operetteket nézni a tévében, Maros Gábor nagy ideálja volt. Aztán ahogy a színész megnősült, apa lett, majd elvált, úgy Marika is férjhez ment, gyerekei születettek, a rajongás azonban megmaradt. 

Bánsági Ildikó és Maros Gábor Németh László Bodnárné című drámájának próbáján az Újszínházban 2013 márciusában.
Bánsági Ildikó és Maros Gábor Németh László Bodnárné című drámájának próbáján az Újszínházban 2013 márciusában.
Fotó: MTI/Földi Imre

- Gábor születésnapjára küldtem egy üzenetet, és ő illendően válaszolt, majd telefonon kezdtünk beszélgetni. Azt mondja, a hangomba rögtön beleszeretett - mesélte a Blikknek.    

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A beszélgetésekből vakrandi lett: az asszony elindult Szekszárdról, de a fővárosban az Operához nem talált oda elsőre, mert rossz metróra szállt. Szerencsére a színész kitartóan várta virágcsokorral a nőt, akinek nem tudta sem a korát, sem azt, hogy néz ki. 

Egyszer csak elém állt egy mosolygós, csinos szőke tündér. Szerelem lett első látásra.

Hamar összeköltöztünk a térdműtétem miatt, ő ápolt, és két éve össze is házasodtunk - árulta el a 73 éves sztár a napilapnak. 

maros-gabor
Fotó: Facebook/Maros Gábor

Évekig szűkösen éltek, de Maros Gábor nyolc év után, tavaly év végén végre el tudta adni ötszobás, Makovecz-stílusú, úszómedencés házát, így végre nem a kevés nyugdíjából és laborasszisztensként dolgozó párja fizetéséből kell élniük, megadhatja feleségének azt, amit a korábbi években nem tudott. 

Kern András felesége, Judit

A színész 1976-ban, egy forgatáson ismerte meg feleségét. Judit a Magyar Televíziónál dolgozott asszisztensként, és amikor Szász Péter forgatta Lincoln életéről szóló tévéjátékát, abban mindketten benne voltak. Egy évvel később, egy hideg januári napon örök hűséget fogadtak egymásnak, ami mellet a mai napig kitartanak. 

Ő Kern András ritkán látott felesége - Judittal 43 éve élnek boldog házasságban

Kern András felesége kerüli a rivaldafényt, de a férje bemutatóin részt szokott venni.

Elolvasom
Ezt is szeretjük