A Drága örökösök Tibijét barátjával csalta meg nagy szerelme
Lengyel Ferencet nagy csalódás érte, mielőtt megismerkedett a feleségével.
Lengyel Ferencért rajonganak a Drága örökösök nézői, Szappanos Tibor megformálója hamar közönségkedvenc lett. Az RTL Klub sorozata mellett a színházban is játszik, a Fórum Színház Love.hu című, februári premierdarabjában a párkeresési nehézségek, így az internetes ismerkedés is terítékre kerül.
Az 58 éves sztárnak már nem kell randevúkkal bajlódnia, nős, feleségével 32 éve boldogok egymás mellett, de mielőtt egymásra találtak, a színész szívét csúnyán összetörte első, nagy szerelme.
Szerelme az egyik barátjával csalta meg
Lengyel Ferenc középiskolás korában még verset is írt egy lánynak, amit megjelentetett a Vas megyei napilapban, de kiderült, kiszemeltjének már van párja. Összetört, és úgy érezte, hülyét csinált magából - mesélte a Story magazinnak. Ez a fájdalom azonban semmi volt ahhoz képest, amit első nagy szerelme mellett élt át.

Mielőtt elkezdte volna a Színművészetit, megismerkedett egy lánnyal, akiről úgy gondolta, élete szerelme, együtt is fognak élni, és bár kapós volt a lányok körében, ellenállt a kísértésnek, annyira szerelmes volt.
- Aztán a sors tett pontot a zűrzavaros helyzet végére. Az én szívszerelmem ugyanis megcsalt egy barátommal.
Rajtakaptam őket in flagranti, szóval nem volt mit magyarázni.
Soha többé nem akartam látni, és onnantól ámokfutó lett belőlem - mesélte a hetilapnak.
A csalódást követően falta a nőket, volt, hogy egyszerre többnek is csapta a szelet, de ezt gondosan titkolta. A csapodár élet addig tartott, amíg a diplomaosztó után leszerződött a kaposvári színházhoz, és a somogyi megyeszékhelyen megpillantott egy szőke, kék szemű, csodás alakú nőt, akibe azonnal beleszeretett.
- Könnyen egymásra találtunk, és a szerelmünk azóta is, immár 32 éve tart - árulta el Lengyel Ferenc, akit felesége két lánnyal ajándékozott meg: Zita 1991-ben, Adél 1995-ben született.
Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint összeházasodtak
2019 nyarán, a legnagyobb titokban, egy Balaton-felvidéki településen összeházasodott az Oltári csajok két főszereplője, Jaskó Bálint és Horváth Sisa Anna - utóbbi az RTL Klub Drága örökösök című napi sorozatának is a sztárja, ő alakítja Szappanos Katát.
A Drága örökösök Katája gyönyörű menyasszony volt - Titkos esküvőn ment férjhez
Horváth Sisa Anna és Jaskó Bálint összeházasodtak.
Elolvasom
Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- alkoholizmus
- sztár