Felismered a Crystal énekesnőjét? A 43 éves Lajtai Kati szexi, flitteres ruhába bújt

A Szerencsekerék című vetélkedőben újra összeállt a Crystal együttes: Lajtai Kati dögös ruhába bújt a műsorban.

Lajtai Kati, a Crystal énekesnője ma
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lajtai Kati 1998 és 2010 között volt a Crystal énekesnője, a zenekar akkoriban az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb formációjának számított. 

A trió három tagból állt: Kasza Tibi és Gábor a gimnáziumban ismerték meg Katit, majd együtt elhatározták, szerencsét próbálnak a zenei pályán. 

Lajtai Kati, a Crystal énekesnője ma

Olyan slágereik születtek az évek során, mint a Két Utazó, a Fújja el a szél és az Ezer Hold. Újítottak is a magyar zenei palettán, ők hozták be az ír hangzásvilágon alapuló popot.

A TV2 Szerencsekerék című műsorának szilveszteri adásában néhány dal erejéig újra összeállt a Crystal, a 43 éves Lajtai Kati pedig egyszerűen fantasztikusan nézett ki. Egy sötétzöld, flitteres és szűk ruhába bújt, a derekára pedig több sorból álló, arany láncos övet kötött. Hullámos fürtjei és ünnepi sminkje tökéletesen passzoltak a szettjéhez. 

Lajtai Kati egyszerűen gyönyörű volt a Szerencsekerék szilveszteri különkiadásában, erre a ruhára még sokáig emlékezni fognak a nézők.
Fotó: TV2/Szerencsekerék

- Tizenegy éve volt utoljára ilyen, hogy próbáltunk. Még a forgatás előtt délután. Utána meg is állapítottuk, hogy az egész olyan élmény volt, mintha épp csak tegnap jöttünk volna le a színpadról. Ez egy önfeledt múltidézés volt, nagyon jólesett - nyilatkozta a Blikknek az énekesnő az adás után. 

Kasza Tibi és Lajtai Kati a mai napig jóban vannak, mindketten a TV2-nél dolgoznak.
Kasza Tibi és Lajtai Kati a mai napig jóban vannak, mindketten a TV2-nél dolgoznak.
Fotó: TV2/Szerencsekerék

Sajnos ez a fellépés egyszeri alkalom volt, a zenekar nem áll össze újra, a trió egyáltalán nem tervez ilyesmit, hiszen ma már teljesen más életet élnek, mint egykor. Kasza Tibi és felesége például nemrég jelentették be, hogy második gyermeküket várják. 

11 év után először lépett fel a Crystal zenekar, nagyon nagy bulit csináltak!
Fotó: TV2/Szerencsekerék

Kasza Tibi felesége várandós

Kasza Tibi újra apa lesz. Az énekes-műsorvezető, valamint felesége, Kasza-Darai Andrea a közösségi oldalaikon tudatták követőikkel a gólyahírt. A házaspárnak 2018-ban született meg az első gyermeke, Lora Bella az ősszel ünnepelte a harmadik születésnapját.

Kasza Tibi felesége újra kisbabát vár: cuki fotóval tudatták a gólyahírt

Kasza Tibi és felesége, Kasza-Darai Andrea bejelentették, hogy második gyermeküket várják.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük