Fordulat Király Viktorék házasságában: törökországi nyaralásukon újra fellángolt a szerelem
Király Viktor és felesége házasságának megromlásáról február eleje óta pletykálnak. Új fejleményekről számolt be az énekes.
Február elején kezdtek pletykálni arról, Király Viktor és felesége lehetnek a következő sztárpár, akik a válás mellett döntenek. A hónap közepén azt nyilatkozta, minden rendben van köztük, majd pár héttel később elismerte, egy ideje valóban hullámvölgyben van a házasságuk.
A pletykaáradat kettejükről kora tavasszal még megállíthatatlannak tűnt, szinte napról napra hallhattunk valami újdonságot kettejükről.
Király Viktor házassága
Egy ideje viszont nagy a csend, ezt az énekes törte meg, új fejleményekről számolt be a Best magazinnak: elmondta, úgy tűnik, sikerült felülkerekedniük a nehézségeken. Együtt utaztak Törökországba, ez az út, úgy tűnik, vízválasztó volt, és újra fellángolt köztük a szerelem.
Azt érzem, nagyon jó úton haladunk Anitával, de semmit sem szeretnénk elkiabálni.
- (…) Az első perctől mindketten azon voltunk és vagyunk, hogy megoldjuk a problémáinkat - hozzátette, szeretné, ha minden úgy lenne, ahogy régen volt, úgy érzi, errefelé tartanak gyermeke édesanyjával.
- Anitával mindketten hiszünk abban, hogy egy kapcsolaton dolgozni kell, és nem eldobni.
Nézd meg Király Viktorék otthonát!
Modern, trendi, letisztult - Király Viktor otthonát látva ezek a jelzők jutnak eszünkbe. Kukkants be te is a lakásba!
Ilyen Király Viktorék otthona: modern, menő helyen lakik az énekes és családja
Király Viktor Instagram-videó formájában kalauzolta el a követőit az otthonába.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia