Ő A mi kis falunk új kocsmárosnéja: Bata Évát ismert színésznő váltja a sorozatban
A mi kis falunk 6. évada hat epizód után októberben vonult szünetre. Március 19-én ezzel a vadonatúj szereplővel érkezik a folytatás.
2017 februárja óta, ha meghalljuk a fiktív település, Pajkaszeg nevét, automatikusan mosolyra görbül a szánk. A mi kis falunk pillanatok alatt az egyik legnépszerűbb sorozat lett, 2021 őszén már a hatodik évadával tért vissza a képernyőre.
A szezon hat epizód után októberben vonult szünetre. Szeptember 30-án a Fókuszból derült ki, nem csak magától a sorozattól búcsúztak a rajongók egy időre, a főszereplők közül hárman nem lesznek láthatóak a március 19-étől elstartoló részekben.
Györgyi Anna A mi kis falunkban
Lengyel Tamás Gyuriját azért nem láthatjuk egy ideig, mert a színész más elfoglaltságaira koncentrál, míg az Erikát megformáló Lovas Rozi és Teca alakítója, Bata Éva családi okok miatt nem szerepelnek majd az elkövetkezendő részekben.
Utóbbi 2021 augusztusában adott életet Bereczki Zoltánnal közös gyermekének, aki a gyönyörű Flóra nevet kapta. Most minden idejét a kislányának szenteli, akit ugyan szülei féltve óvnak a nyilvánosságtól, annyit lehet tudni róla, hogy igazi kis örökmozgó.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Teca kocsmája azonban a színésznő távollétében sem maradhat üresen, hiszen ez Pajkaszeg férfi lakóinak egyik legfőbb találkozási pontja. A falu új kocsmárosnéját, Évát Györgyi Anna fogja játszani. A Jászai Mari-díjas színésznő lubickol a szerepben.
- Tényleg nagyon élvezem! Hát, milyen egy kocsmárosné? Határozott és dögös, van push-up melltartóm is, úgyhogy tényleg mindent bevetek - ecsetelte a Reggeliben.
A karakter casting útján landolt nála, a válogatás után nem is számított rá, hogy ő lesz a készítők választása. Különösen a kollégák miatt élvezte a forgatást, hiszen rengeteg olyan színész játszik a szériában, akikkel régóta barátok.
Bár sok mindent nem árulhatott el arról, Éva asszony személye mennyiben kavarja fel Pajkaszeg állóvizét, annyit sejtelmesen megosztott a műsorvezetőkkel, hogy lesznek pikáns jelenetei. Sőt egy titkos kapcsolatról is említést tett, ami figurája és a Debreczeny Csaba által megformált Szifon között bontakozik ki.
A mi kis falunk színésznői a sorozatban és a valóságban
Tóth Enikő Pajkaszeg Zömbiknéjeként kotnyeles öregasszonyt játszik, de a színházi darabjaiban teljesen más oldalát láthatja a közönség: dögös miniszoknyában, dívaként lejt táncot a Játékszín Menopauza című darabjában. Képes összeállításunkban mutatjuk, milyen másképp fest Tóth Enikő a sorozatban és a színpadon, valamint A mi kis falunk többi színésznőjét is láthatod az általuk alakított figurát játszva, és az életben.
A mi kis falunkban kotnyeles öregasszony: a színpadon igazi díva a 61 éves Tóth Enikő
Nézegess képeket!
ElolvasomCover-fotó: RTL Klub/A mi kis falunk