Bakács Tibor 4 gyereke: a 2003-as Megasztár zsűritagja nem sokszor beszél róluk
Emlékszel Bakács Tiborra a 2003-as Megasztárból? Most négy gyermekéről, két lányáról és két fiáról vallott.
Bakács Tibor volt a 2003-as Megasztár zsűritagja, 65 évesen négy gyermek édesapja.
Bakács Tibor gyerekei
Bakács Tibor kritikust 2003-ban az egész ország megismerte, amikor beült a Megasztár zsűriszékébe. 65 évesen most Kadarkai Endre Hallgatlak című műsorában mesélt négy gyermekéről, két fiáról és két lányáról, akik két anyától születtek. Gyerekei mellett nőügyeiről is vallott, mint kiderült, mindig népszerű volt a hölgyek körében, ennek lehetséges okát is elárulta.
– A csajok bírják a nagyképű embereket. Hasítanak. Mondhatni állati jó befektetés nagyképűnek lenni. Elmegyünk egyszer egy mulatóba, és megmutatom, hogy nagy pofával hogy lehet egy nő szívét elrabolni. Félelmetes a dumám – idézi a Story.hu Bakács Tibort.
Mint kiderült, úgy érzi, nagyképűsködésének köszönheti azt is, hogy négy gyermeke született:
Csak ennek mindig következményei vannak. A nagyképűsködésből két lányom és két fiam is született, és remélem, hogy csak négy van.
Úgy fogalmazott, szerinte nincs több gyermeke, de előfordulhat, hogy van, amiről nem tud.
– Amiről nem tudok, arról nem tudok. Szerintem egyébként nincs több. Talán. A spermiumom mindenesetre hatékony – poénkodott Kadarkai Endrének.
A 2005-ös Megasztárban ő volt a kalapos Szabó Eszter - Felismered 42 évesen?
Mutatjuk, mennyit változtak a tehetségkutató régebbi szériájának résztvevői.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Kovács Tamás
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- tehetségkutató
















