Ő Fördős Zé ritkán látott barátnője: a gyönyörű Sárival Dobogókőre kirándultak
Fördős Zé kivételesen megmutatta az Instagramon pár közös képen barátnőjét, Sárit.
Fördős Zé két éve alkot egy párt 17 évvel fiatalabb szerelmével, Sárival. A Konyhafőnök sztárja tavasszal azt nyilatkozta, a nagy korkülönbség csak pozitívum a kapcsolatukban, mert szerelme nemrég szerezte meg a második diplomáját, így még sok mindenben ki szeretné próbálni magát.
Ez azért is jó, mert benne is érnie kell az apaság gondolatának, emellett fontos számára, hogy Sári sok mindent megéljen, mielőtt anya lesz.
Fördős Zé párja, Sári
A 43 éves gasztroguru tavaly nyár elején, egy főzőversenyen ismerte meg a párját. Meg kellett dolgoznia azért, hogy a fiatal nő komolyan vegye, Sári ugyanis eleinte tartott a nagy korkülönbségtől, és szülei sem repestek az örömtől, hogy huszonéves lányuk egy negyvenes férfival jött össze. A személyes találkozás aztán változtatott a véleményükön.
Fördős Zé a magánéletéről csak ritkán nyilatkozik, szerelméről pedig alig posztol évente egy-egy fotót. Most kivételt tett: e-bike túrán vettek részt, a Budai-hegységből tekertek el Dobogókőre és vissza. Azt írta, amióta elektromos biciklire váltottak, szívesen tesznek 70-80 kilométeres túrákat.
Az RTL Klub sztárja most hazánkat fedezi fel a párjával, de korábban Srí Lankát vagy Patagóniát is bejárták együtt. Legutóbb tavaly júliusban posztolt Sárival közös képet, amikor Ausztriában tandem siklóernyőztek.
Pataky Attila felesége, Orsi
Az EDDA frontembere 2009 nyarán megismerte a nála 23 évvel fiatalabb Orsit, akivel a nagy korkülönbség ellenére remekül egymásra hangolódtak, kapcsolatuk kiállta az idő próbáját. A pár 2014-ben kelt egybe, Orsi rendszeresen elkíséri férjét a koncertekre, mindenben támogatja, és ő az első, akinek Pataky Attila rendszeresen megmutatja a frissen írt dalokat.
Gyönyörű nő Pataky Attila 23 évvel fiatalabb felesége - Fotókon a ritkán látott Orsi
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció