47 éves lett Egerszegi Krisztina: friss címlapon az ötszörös olimpiai bajnok úszónő
Egerszegi Krisztina 25 éve hagyott fel az élsporttal, és családanyaként teljesedett ki.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Egerszegi Krisztina 14 évesen és 40 naposan lett olimpiai bajnok 1988-ban a szöuli olimpián: az Egérkének becézett fiatal úszó a 200 háton szerzett aranya mellett három nappal korábban ezüstérmes lett 100 háton, így a tokiói ötkarikás játékok után is ő minden idők legfiatalabb sportolója, aki egynél több érmet szerzett egy olimpián.

Az ötszörös olimpiai, kétszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok az 1996-os atlantai olimpiai után visszavonult a versenysporttól. 1999 májusában férjhez ment, 2000-ben megszületett Bálint fia, 2002-ben pedig Barnabás, majd 2004-ben lánya, Zille.  

Egerszegi Krisztina családanyaként teljesedett ki

Interjút csak nagyon ritkán ad, legutóbb 2017 novemberében szerepelt a Nők Lapja címlapján, de a 2021. augusztus 16-án a 47. születésnapját ünnepelt Egerszegi Krisztina a hetilapnak most újra megszólalt. Szegő Andrásnak azt mesélte, a tokiói olimpia már nem ragadta úgy magával, mint a korábbiak. Drukkolt, és bele tudott feledkezni a közvetítésekbe, de 25 éve, hogy abbahagyta az úszást, megkopott a varázs. 

- Nagyon kiestem már ebből a világból. 22 éves koromban az a fajta élet megszűnt számomra, és elkezdődött egy egészen másfajta.

Kisgyerekkorom óta tudtam, hogy én életem során feleség, családanya szeretnék lenni, és erre vettem az irányt.

A sors maximálisan visszaigazolt, és így lett hiánytalanul boldog, teljes az életem. Tökéletesen kiegyensúlyozott életet élek - vallotta be. 

Az is elárulta, hogy nem szokott nosztalgiázni, szerinte mindennek megvan a maga ideje. Elfogadja, hogy egykor az ország Egérkéje volt, és hogy annak az időszaknak vége lett, ahogy minden mással is így történik.

A cikk az ajánló után folytatódik

Győzd le a saját korlátaidat - Alföldi Róbert a Femina Klubban

Az elégedett élethez vezető úton akadályok sorába ütközünk, és sokszor bele sem gondolunk, hogy számtalan esetben a belső, saját korlátaink felismerése és leküzdése jelenti a legnagyobb kihívást.

Az október 18-i Femina Klub esten Szily Nóra és Alföldi Róbert segítenek megfejteni, hogy milyen tényezők állhatnak a siker útjában, hogyan boldoguljunk a kritikákkal és az esetleges kudarccal, és milyen technikákkal hozzuk ki a legjobbat önmagunkból.

Pontos részletek az estről itt olvashatók.

Jegyek kizárólag online érhetők el, korlátozott számban.

Időpont: 2021. október 18. 18 óra
Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Hisz abban, hogy nem véletlenül születünk éppen akkor éppen valahova, és abban is, hogy megvannak a feladataink. Próbálja megérteni a világot, ezért tanult kineziológiát, és ezért foglalkozik számmisztikával is. 

Egerszegi Krisztina a női 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka az atlantai olimpián, ami után 1996-ban visszavonult.
Egerszegi Krisztina a női 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka az atlantai olimpián, ami után 1996-ban visszavonult.
Fotó: MTI/Földi Imre

- Hiszem, hogy születésünk időpontja sok tulajdonságunkra hatással van. A számok sok titkot rejtenek, ha ezeket az összefüggéseket megismerjük, akkor magunkat is jobban megismerhetjük. Szerintem hajlamosak vagyunk félreismerni magunkat, és ha magunkat félreismerjük, akkor hajlamosak vagyunk másokat is rosszul megítélni. Nem fogunk reálisan eligazodni az emberek között vagy rendesen tájékozódni a világban. 

Képes kvíz: felismered a magyar úszóolimpikonokat régi fotójuk alapján?

Képes kvízünkben a magyar úszósport több olimpiai bajnokát is láthatod. Teszteld tudásod, hányat ismersz fel közülük! 

Ezt is szeretjük