A magyar zenészt felismerhetetlenre verték Budapest belvárosában: párját megszúrták
Dudog László zenészt és párját Budapest belvárosában támadta meg egy banda.
Símaszkos elkövetők négy támadást hajtottak végre a napokban Budapesten: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint gyanútlan járókelőket viperákkál, boxerekkel és más eszközökkel bántalmaztak a főváros közterületein.
A támadásoknak nyolc sértettje van, közülük hárman súlyosan megsérültek. Egyikük Dudog László, a nemzeti rock egyik ismert alakja.
Dudog Lászlót megtámadták
A zenészt hátulról ütötték le viperával, nem is emlékszik a támadásra, csak arra, hogy a mentősök keltegetik.
- Szétnyílt a fejem, amit a kórházban összevarrtak. A bal oldalam teljesen fel van dagadva, felrepedt az arccsontom, jégaksival borogatom, szedek gyógyszert, és kaptam szemcseppet. A barátnőmet kétszer combon szúrták valamivel, sokkos állapotba került, de a helyzethez képest már jól van - mesélte a Blikknek a féri, aki azóta az utcára sem mer kilépni, a kórházba is taxival megy.
Fekete Dávid így él most
Fekete Dávidot 2021 májusában letartóztatták, nagy kárt (az ügyészség szerint meghaladja a 322 millió forintot) okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűntettek miatt emeltek ellene vádat. 14 hónap után, tavaly júniusban engedték ki, azóta egy nyomkövetővel él családi lakásukban, azt csak külön engedéllyel hagyhatja el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció