Csobot Adél esküvőn viselt ruháját dicsérték, Istenes Bencéét kritizálták

Csobot Adél és Istenes Bence a hétvégén Nagykárolyban esküvőre voltak hivatalosak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Csobot Adél és Istenes Bence esküvőre volt hivatalos a hétvégén, innen posztoltak közös fotót az Instagram-oldalaikra. A lakodalmat zöld környezetben, Nagykárolyban tartották, ahol az énekesnő felnőtt. 

"Még két ilyen színes koktél és megpörgetlek Csobot" - írta a saját posztjához az RTL Klub műsorvezetője.

Csobot Adél és Istenes Bence esküvőzött

Sokan írták, hogy nagyon szép párt alkotnak, Csobot Adél ruhájának márkája iránt is érdeklődtek, Istenes Bence összeállítása viszont nem aratott osztatlan sikert: a zakó és az ugyanolyan anyagból készült rövidnadrág nem mindenkinek tetszett. 

Volt, aki azt írta, a pörgetés helyett inkább vegye feleségül két kisfia édesanyját. A 34 éves sztár 2017 szeptemberében, öt év után jegyezte el párját. Ekkor már szülők voltak, hiszen 2016 májusában megszületett Nátán fiuk, akit Ádin 2018 augusztusában követett. 

- Esküvőpártiak vagyunk, szeretnénk esküvőt, de nem sztereotípiák szerint éljük az életünket. Fontos a házasság, de majd ha jön, jön. Ebből a szempontból nincs bennünk görcs: ha akarjuk, majd összeházasodunk - nyilatkozták 2020 februárjában a Hot! magazinnak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Az esküvő helyszínével kapcsolatban volt, akinek Csobot Adél az RTL Klubon való első szereplése jutott eszébe: 2012-ben az X-Faktor zsűritagjai előtt a válogatón azzal mutatkozott be, hogy Nagykárolyból jött, és énekelni akar. Erre Malek Miklós megkérdezte: "Nagykároly, az hol van?" "Erdélyben, Miklós!" - vágta rá az érettségi előtt álló lány, mire a kissé leteremtett zsűritag bocsánatot kért.

Malek Miklós végül a mentora lett, Csobot Adél pedig a harmadik évadban a harmadik helyen végzett. Amikor idén májusban kiderült, hogy a 27 éves énekesnő lesz a jubileumi, 10. évadban az X-Faktor új női mentora, Malek Miklós videóüzenetben gratulált egykori mentoráltjának.  Szavait azzal zárta, hogy "Sok sikert kívánok, és örömmel szeretném tudatni, hogy már tudom, hol van Nagykároly".

Csobot Adél bikiniben és fürdőruhában

Az X-Faktor új női mentora és Istenes Bence a fiaikkal együtt július elején is Horvátországba utazott. Csobot Adél innen az Instagram-oldalán egy fürdőruhás és az Insta-storyban egy bikinis képet is mutatott magáról.

Csobot Adél bikinis fotója Horvátországból: megmutatta formás fenekét is

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük