A Barátok közt főszereplője volt - Csapó Virág most egy tanyán juhokat tenyészt
Csapó Virág élvezi a tanyasi életet, a színésznő a gazdaasszonyszerepet is szereti.
Csapó Virág nevét a Barátok közt alapszereplőjeként ismerte meg az ország. 1998-tól öt éven át alakította Novák Laci feleségét, Évát. 2003-ban távozott, de 2012-ben, filmbeli fia, Novák Csaba halálakor pár rész erejéig, 2018 szeptemberében, a húszéves jubileum alkalmából pedig két hétre visszatért az RTL Klub napi sorozatába.
Továbbra is játszik színházban, emellett gazdaasszonyként is tevékenykedik, ugyanis családjával egy tanyán él.
Csapó Virág egy tanyára költözött
A színésznő három lány édesanyja, a két kisebbik édesapja Kocsis Pál színész, aki szintén szerepelt a Barátok köztben, Berényi Júlia volt férjét, Illés Alexet alakította. 26 évadot játszott végig a kaposvári színházban, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, ahogy a párja is.
- Huszonévig Kaposváron, majd pedig Kecskeméten éltünk egy albérletben. Talán a családom nevében is mondhatom, hogy megelégeltük az ottani életet, ezért egy nyugodtabb környéken kezdtünk el házakat nézni, és végül egy 21 hektáros tanya mellett döntöttünk - mesélte a Borsnak idén februárban.
A három ló, macska és kutya mellett sok rackajuhuk és tyúkjuk van. Utóbbiak világhírű énekesnők után kapták a nevüket, így van köztük Shakira, Madonna és Selena Gomez is.
- Egyébként még számtalan kakasunk és rackajuhunk van, utóbbi eladásából fedezzük a következő évi ellátmányt. Igyekszünk önfenntartó életét élni, de ez sajnos még nem teljesen valósult meg. Többnyire a szomszédoktól, a környéken élő termelőktől szoktunk vásárolni, és igyekszünk mindent magunk megoldani - árulta el a napilapnak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az 51 éves sztár azt sem bánja, hogy két órát kell ingáznia a tanya és a színház között, hiszen négy darabban is játszik a Kecskeméti Nemzeti Színházban, a Chicagóban, az Illatszertárban, a Ballada a 301-es parcella bolondjáról című darabban, valamint a Gardéniában.
A koronavírus miatti óvintézkedések következtében Csapó Virág sem léphet színpadra. A kecskeméti teátrum ezért úgy gondolta, a rendkívüli helyzetre való tekintettel mindennap feltesznek egy kérdést egy művészüknek: Mit csinálsz egy ajándékba kapott szabad estén vagy délutánon, amikor nincs előadás, és nem kell dolgoznod?
"...mivel egy tanyán sosincs szünnap, most utolérjük magunkat a tavaszi munkákkal, és végre lovagolhatunk, amikor szeretnénk. Így kibírható a karantén. És hiányzik a SZÍNHÁÁÁZ!" - válaszolta a színésznő.
Magyar sztárok, akik a vidéki nyugalmat választották
Képes összeállításunkban mutatunk még néhány hazai sztárt, akik Csapó Virághoz hasonlóan maguk mögött hagyták a fővárosi életet, és inkább egy tanyára költöztek, vagy a csendes, vidéki életet választották. Érdekes, hogy több színművészt találunk köztük.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- barátok közt