Ő Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége: Dóra stíluskirálynő az Instán
Ernyey Béla és felesége, Dóra mindig elbűvölően néznek ki.

A 87 éves Ernyey Béla és felesége, Dóra 2008-ban találkoztak a barátaik által, majd rövid ismerkedés után össze is jöttek, hiszen mint utólag mondják, szerelem volt az már első látásra is.
Ő Ernyey Béla felesége
Kapcsolatukat azonban folyamatosan érték a támadások, ugyanis Dóra akkor még csak 27 éves volt, a színész pedig 65 éves, amit akárhogyan is számolunk, az 38 év korkülönbség.
Miközben ők a támadások kereszttüzébe kerültek, a szerelmük egy pillanatig sem hagyott alább. Sőt, közel 17 éve alkotnak egy párt.
Azt gondolnánk, ennyi idő elteltével már az emberek maguk mögött hagyják az ítélkezéseket, és inkább örülnek annak, hogy még van példa a hosszú és kitartó szerelemre, de ez sajnos nem így van.
Több mint egy évvel ezelőtt a színésznek ismét azzal kellett szembesülni, hogy aljas posztok készülnek róla és a feleségéről a közösségi oldalakon, melyben mindkettőjüket megalázzák a kapcsolatuk miatt. Akkor Facebook-oldalán osztotta meg a gondolatait ezzel kapcsolatban.
– Mit vétettem én, és mit ő azzal, hogy megismerkedtünk, hogy egymásba szerettünk, és azóta egy percre sem hagytuk el egymást? Mit csináltunk rosszul, és mit vettünk el embertársainktól, ami most hiányzik nekik? És főleg, hogy miért kell folyamatosan védekezzünk azért, mert lassan tizenhat éve boldogok vagyunk? – írta a színész.
Mindenesetre, hiába még mindig ezek a kisebb-nagyobb támadások, ez Dórán egyáltalán nem látszik meg. Férjéhez hasonlóan, aki mindig is egy elegáns úriember volt, elképesztően ragyogó stílusa van, amiért Instagram-követői is odavannak.
És ha valamire igazán, hát Ernyey Béla és felesége, Dóra szerelmére elmondható, kiállta az idő próbáját.
Ernyey Béla csúnya átverés áldozata: nők tucatjai kaptak furcsa üzenetet a nevében
Ráadásul pont a születésnapja előtt derült fény a kellemetlenségre.
ElolvasomCover-fotó: RTL / Fókusz

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció