A megasztáros énekesnő 37 évesen első gyermekével várandós - Bocskor Bíborka így tudatta
Bocskor Bíborka az Instagramon jelentette be, hogy kisbabát vár.
Bocskor Bíborka a Megasztár 2005 őszétől 2006 tavaszáig tartó, harmadik évadában lett ismert, amelyben a hatodik helyezett lett. 2006-ban az énekesnőt kérte fel a Magashegyi Underground a Szeplős váll című dal feléneklésére. A szám 2007-ben nagyon népszerű lett, a dalt és a zenekart is jelölték a 2008-as Fonogram-díjkiosztón, ennek ellenére a zenekar még ebben az évben feloszlott.
Az együttes 2009-ben alakult újra, Bocskor Bíborka azóta is a tagja. Négy nagylemezük jelent meg - Ezer Erdő, Tegnapután, Talált tenger és 2019 tavaszán a Titkos életem -, illetve négy kislemezük - Szívtakarítás, Ezer város, Ragyogás és Szemszavak.
A Magashegyi Underground énekesnője babát vár
A Magashegyi Underground 2019. november 1-jén és 2-án az A38-on két eltérő műsorral dupla nagykoncertet adott. Ezt követően a zenekar 2020 tavaszáig nem lép fel Budapesten.
Bocskor Bíborka a közösségi oldalán most egy örömhírről számolt be: a 37 éves énekesnő első gyermekével várandós.
"Az Elle decemberi számának irodalmi rovatában megjelent írásom szépen találkozik az életemmel, utolsó sorai a jelennel, annyit fűznék hozzá, hogy az áldás megtörtént, boldogan várjuk gyermekünket Bocskor Lóránttal. Csodás Adventet!" – olvasható a posztban.
Patai Anna 11 éves kislányból gyönyörű nő lett
Patai Anna a 2010-es Megasztár színpadán csillogtathatta meg énektudását: az akkor 11 éves versenyző az ötödik szériában bekerült a 13 döntős közé, és végül a nyolcadik helyen végzett. Kíváncsi vagy, mi történt vele azóta?
Aranyos kislány volt a Megasztárban - Patai Anna 20 évesen vérbeli bombázó
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- tehetségkutató