A TV2 álompárja 2 hónap után összeházasodott: ilyen volt az esküvőjük
A TV2 sikerműsorában, A Kiképzésben ismerhettük meg a csatorna álompárját, Andrást és Andreát.
A Kiképzés című műsor álompárja, Andrea és András kimondták a boldogító igent.
A Kiképzés álompárjának esküvője
A TV2 Kiképzés című műsorában ismerhette meg az ország a mentő szakápoló Andreát és a törzszászlós Andrást, akik 12 évvel ezelőtt, szolgálat közben ismerték meg egymást. Már forgott a műsor, mikor András úgy döntött, ideje megkérnie kedvese kezét, és mindössze két hónap telt el a lánykérés után, mikor az esküvőre is sor került.
A hot! magazinnak András elmondta, már évek óta egy párt alkottak, mikor Andrea elkezdett érdeklődni, mikor veszi el feleségül, a férfi ekkor azt ígérte neki, hogy amikor 50 évesek lesznek, ez meg fog történni. Ugyan a nő nem gondolta, hogy párja ennyire komolyan veszi ígéretét, kiderült, nem viccelt, mikor ezt mondta.
– Szóval rágta a fülemet. Én tartani akartam a szavamat, és egyszer a forgatáson, a döntő előtt félrevonultam átgondolni, hogyan is valósítsam meg – mesélte András a lapnak, majd hozzátette, a műsor kreatív producere azonnal meglátta a lehetőséget ebben, és megszervezte, hogy a stáb előtt, a forgatás végén megkérhesse szerelme kezét.
A lánykérés után már tudták, nincs mire várni, megvették a jegygyűrűket és nem sokkal később kimondták a boldogító igent.
– Nagyon romantikus volt a gyertyagyújtással, a fogadalomtétellel. A kisunokám hozta oda a gyűrűt, a tanúink pedig a lányaim voltak. A szertartás után megvendégeltük a szűk családi és baráti kört – mesélték.
Hiába szakított Puskás Petivel 6 éve - Színésznő exe még mindig szereti
Puskás Peti és Eke Angéla hat évvel ezelőtt szakítottak, a 38 éves színésznő meglepő vallomást tett.
ElolvasomCover-fotó: TV2
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
















