A 2004-es Megasztár szívtiprója volt: a 41 éves Bálint Ádám háromgyermekes családapa

Bálint Ádám 2009-ben házasodott. Feleségével egy kislányt és egy ikerpárt nevelnek.

Bálint Ádám gyerekei
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2004 őszén indult és 2005 tavaszán ért véget a Megasztár második évada: ebben a szezonban több olyan tehetség bukkant fel, akikre mostanra a hazai zeneipar meghatározó alakjaiként gondolunk. Az etap győztese Molnár Ferenc Caramel lett, de innen indult Tóth Gabi és Pápai Joci karrierje is - igaz, utóbbi nem jutott be a 12 döntős közé.

A versenyzők között akadnak olyan előadók is, akik nem a popzenében, hanem a színházvilágban lettek sikeresek. Pál Tamást például nem csak darabokban láthatjuk, sok filmben és sorozatban is szinkronizál. 

Bálint Ádám gyerekei

A csapat ügyeletes szívtiprója, Bálin Ádám eleve azért jelentkezett a tehetségkutatóba, mert színészi karrierről álmodott.

bálint-ádám
Fotó: TV2/Megasztár

- Azért jelentkeztem, hogy egy kis ismertséget szerezzek, és az első nagy lehetőségeket a Megasztár miatt kaptam meg. Nem tudtam minddel élni, volt szerep, ami rosszabbul sikerült, de szép lassan megtanultam a szakmát. Jó mestereim voltak - árulta el a Story.hu interjújában.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

2005 óta játszik a Budapesti Operettszínház darabjaiban, de más teátrumok is foglalkoztatják. Többek között a Rómeó és Júliában, a West Side Storyban és a Szépség és a Szörnyetegben is láthatta a közönség. 

Ami a magánéletét illeti, az is legalább annyira szerencsésen alakult, mint a pályafutása. Feleségével, Melindával 2009-ben házasodtak össze. Három gyermekük született: Izabella 2014-ben, ikreik, Benjamin és Johanna 2017-ben látták meg a napvilágot.

Egy művészember időbeosztása nem mondható átlagosnak. Adódik a kérdés, hogy viseli a család a turnékat és próbafolyamatokat.

- Próbaidőszakban reggeltől estig bent vagyunk a színházban, de ha csak előadás van, az többnyire az estére korlátozódik - általában sokat vagyok a gyerekekkel. A gyerekek körüli teendőkben és a háztartás feladataiban is egyenlően osztozunk.

Palcsó Tamás 2022-ben

Palcsó Tamás a 2004-es Megasztár tehetségkutatójának második évadában lett ismert, amikor még csak tinédzser volt. Miután előadta az LGT Álomarcú lány slágerét, sokan az „álomarcú fiú” néven kezdték el becézni. A félénk és visszafogott fiú 36 éves korára sokat változott. Jelenleg a vállalkozásának és az éneklésnek szenteli a mindennapjait.

Felismered a 2004-es Megasztár tinisztárját? Palcsó Tamás most ebből él

Palcsó Tamást 18 éves korában ismertük meg a Megasztárban, a 36 éves énekes ebből él ma.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Megasztár

Ezt is szeretjük