Tízezreket érő támogatások kismamáknak

Az alanyi jogon járó juttatások mellett további támogatásokat is megkaphatsz. Így kérd ügyesen!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyermeked születését követően néhány támogatási forma alanyi jogon megillet benneteket, vannak azonban olyan juttatások is, melyek folyósítása igényléshez kötött, és akad olyan is, mely kevésbé ismert, így sok kismama nem is kéri. Az alaptámogatások sem érkeznek azonban önmaguktól, ezek megítéléséhez nem kevés dokumentum benyújtása, igénylőlap kitöltése szükséges.

Összeállításunk segítségével könnyebben tájékozódhatsz a támogatások zavaros világában. Tudd meg, melyikhez miként juthatsz hozzá a legegyszerűbben.

A legfontosabb személyes iratok

Az alanyi jogon járó támogatásokra való jogosultság igazolásához saját személyi dokumentumaid mellett a család legújabb tagjának hivatalos iratai is szükségesek.

Ezek közé tartozik a kicsi személyazonosságának igazolására szolgáló születési anyakönyvi kivonat, amit a kórház szerinti illetékes anyakönyvi hivatal állít ki, általában a kórházban felvett adatok alapján. Ezt a szülés után néhány nappal az anyakönyvi hivatalban kaphatod kézhez.

Hasonló jelentőséggel bír a pici TB-kártyája, aminek hiányában nem fogtok tudni intézkedni. A kártyát az anyakönyvi kivonattal lehet kérni az illetékes Egészségügyi Pénztárnál vagy a kártya igényléséhez szükséges nyomtatvány kitöltésével a kórházban, az OEP pedig 30 napon belül kipostázza az igazolványt.

Az iratok beszerzése után tanácsos felkeresni a Magyar Államkincstár illetékes területi igazgatóságát, illetve a kincstár honlapját, itt kapsz tájékoztatást arról is, hogy mely igénylésnél van szükség kiegészítésre.

Alanyi jogon jár neked

A legtöbb alaptámogatás igénylését a Magyar Államkincstár lakóhelyed szerinti területi igazgatóságához kell benyújtani.

15 tipp, amivel tízezreket spórolhatsz

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az igényléshez a támogatásokra vonatkozó formanyomtatványokon kívül minden esetben szükséged lesz a személyi igazolványodra és a lakcímkártyádra, az adóazonosító kártyádra, gyermeked eredeti születési anyakönyvi kivonatára, mindkettőtök TAJ-kártyájára, valamint a támogatástól függően egyéb, kiegészítő dokumentumokra, igazolásokra. A kérvényeket természetesen más személy is benyújthatja helyetted, ebben az esetben azonban képviselőd kizárólag két tanúval igazolt meghatalmazás birtokában járhat el ügyetekben.

Amikor minden megvan

A szükséges dokumentumok beszerzését követően igényelheted többek között a gyermekgondozási segélyt, azaz a gyes-t az Igénybejelentés gyermekgondozási támogatásra elnevezésű formanyomtatvány kitöltésével. Hasonló feltételekhez kötött az anyasági támogatás folyósítása is, ami egyösszegű, egyszeri alkalommal igényelhető juttatás. Ezt a baba születését követő 180 napon belül kell kérvényezni, szintén a Magyar Államkincstár területi igazgatóságánál, az Igénybejelentés családtámogatási ellátásokra című dokumentum hiánytalan kitöltésével.

Valamivel egyszerűbben juthatsz hozzá a Babakötvényhez, hiszen ez a juttatási forma nem igényléshez kötött, minden magyar állampolgárságú, magyarországi lakhellyel rendelkező csemetét megillet. Ezt az egyszeri támogatást az állam minden anyakönyvezett gyermek számláján jóváírja.

A kapott támogatás tovább növelhető, ha valamely hazai bankfióknál Start számlát nyitsz csemetédnek, és a továbbiakban is gyűjtögeted rajta a megtakarításokat.

Mikor jár, és kit illet meg?

Rendkívül változó a nem alanyi jogon járó támogatások jogosultsági köre, hiszen az egy háztartásban élők számától elkezdve az egészségügyi biztosítás meglétéig számos tényezőt figyelembe vesznek ezek odaítélésekor.

Ilyen tényezőhöz kötött a gyermekgondozási segély, azaz a gyed is, melyre akkor tarthatsz igényt, ha a szülést megelőzően legalább 180 napig fizetted a társadalombiztosítást.

A gyed-re vonatkozó kérelmet a munkáltatódhoz kell benyújtani, ha azonban magad szeretnéd intézni a dolgot, akkor foglalkoztató által kitöltött igazolás beszerzésével te is igényelheted az Egészségbiztosítási Pénztár lakóhelyed szerinti ügyfélszolgálatánál.

Alig ismert önkormányzati támogatások

Számos önkormányzat részesíti születési támogatásban az édesanyát - jó eséllyel a te lakóhelyeden is van lehetőség erre. A támogatás feltétele - a helyi szabályozástól függően - nagy valószínűséggel az lesz, hogy a szülés időpontját közvetlenül megelőzően legalább egy éve állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezz az adott településen, illetve kerületben.

15 nélkülözhetetlen dolog a babaszobába

Nézegess képeket!

Elolvasom

A támogatás összege eltérő, de 10 ezer forint körüli átlaggal lehet számolni. Ügyelj azonban arra, hogy a kicsi világra jöttét követően 180 belül nyújtsd be a kérelmet - ha ugyanis kifutsz a határidőből, sajnos el kell búcsúznod ettől a fajta juttatástól.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ha te még nem laksz egy éve az adott településen vagy kerületben, ám a kicsi édesapja igen, az önkormányzat méltányossági alapon ugyancsak megítélheti a támogatást. Amennyiben pedig körülményeid valamilyen oknál fogva nem a legideálisabbak, némi segítséget jelenthetnek a további - önkormányzatonként eltérő - támogatások, melyek azonban általában jövedelemigazoláshoz kötöttek.

Ezt is szeretjük