2 nyomós ok, hogy még a fenekére se paskolj rá a gyereknek - A szakértő szerint
Megoldásnak tekinti az erőszakot, miközben a lelke is sérül.
Veszélyesen gyakori a testi fenyítés, talán azért, mert viharos tempóban élünk, és minden percünk foglalt. Sok szülő azt gondolja, verés nélkül lehetetlen engedelmes gyermeket nevelni.
Mások egyszerűen nem bírják az állandó feszültséget, elvesztik a fejüket, és a pillanat hevében nem látnak más megoldást. Mindkét megközelítés szomorú következménnyel jár.
Szomorú következmény
Először, mert arra tanítja a gyereket, hogy konfliktusai többségére elfogadható megoldás az erőszak. Másodszor, mert azt sugallja neki, hogy alsóbbrendű lény, akinek irányításra és elnyomásra van szüksége, minek következtében úgy érzi, csak gondot okoz, és nem ér annyit a világ szemében, mint a felnőttek. Meglehet, a szülő azonnal mentegetőzni próbál, miután megütötte vagy elfenekelte csemetéjét, például így: - Sajnálom, hogy megpofoztalak, de annyira kiabáltál, nem tehetek róla. Ám ez már veszett fejsze nyele.
Nem gondolt semmit, csak ölt
Könnyű belátni, milyen katasztrofális következményei vannak társadalmunkban a testi fenyítésnek. A fiatal-, sőt, a gyermekkorúak által elkövetett bűntettek, mint az emberölés, a testi sértés, a vandalizmus és a nemi erőszak aránya nyugtalanítóan nő. Sőt, az erőszakos bűncselekmények indítéka egyre triviálisabb.
A legutóbbi esetek is ezt igazolják, amikor például egy nyolcéves gyerek 15 centért agyonlőtt egy kerekesszékben ülő, idős embert. Felmerül a kérdés: vajon mit gondolt ez a gyerek? Éppen az a baj, hogy nem gondolt semmit. Gondolkodás nélkül reagált, ahelyett, hogy ítélőképességét latba vetve megoldott volna egy konfliktust, vagy leszerelte volna az indulatát.
Sodródott - azt hitte, az erőszak a problémamegoldás helyes és hasznos eszköze, és a kollektív felfogással összhangban úgy tudta, hogy olyasmihez is joga van, amiért nem dolgozott meg. Másoktól vette át ezeket a gondolatokat és hiedelmeket, mert lemondott arról a felelősségről, hogy tudatos értékítélettel megteremtse saját gondolatait. Más szóval úgy döntött, hogy belső vezérlés helyett a külső vezérlésre hagyatkozva cselekszik.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Verbális erőszak
A fenyegetés és az ultimátum hatalmas irányítóeszköz a szülő kezében. - Ha nem teszed le a feneked azonnal, egy hónap szobafogságot kapsz! vagy - Még egy beszólás, és olyat kapsz, hogy egy irányba futsz egy hétig! Mint a testi fenyítésnél, ennél a módszernél is ráijeszt a szülő gyermekére, hogy az az ő akaratának megfelelően cselekedjen - ám a gyerek félelemből teszi mindezt, nem megfontoltan.
Ezt tedd!
A gyermek nevelése és fegyelmezése közben mindig hagyj teret a gondolkodásra. Akkor lesz csemetéd belülről vezérelt, ha rátalál saját érveire, meg tudja indokolni, miért viselkedik, gondolkodik, érez egy bizonyos módon - mindez alapfeltétele a saját értékrend kialakulásának és megszilárdításának, ami a kulcsot jelenti a harmonikus és sikeres felnőttkorhoz.
Cikkünk dr. Elisa Medhus A jó szülő kézikönyve című műve alapján készült, amely az Édesvíz Kiadó gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyereknevelés
3 meggondolatlan szülői mondat, ami életre szóló traumát okoz a gyerekben
- televízió
- játék