Régen tényleg minden jobb volt, vagy csak az idő szépíti meg az emlékeket? Erre nincs jó válasz, de nosztalgiázni mégis mindenki szeret. Furcsa belegondolni, mennyire más a világ most, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek élete is gyökeresen megváltozott.
A ’60-as, ’70-es, ’80-as években nem csak a hirtelen népességnövekedés, hanem az ekkor elinduló urbanizációs folyamatok átalakították a gyerekek mindennapjait. Sokan az ebben az időben felhúzott, hatalmas, városi lakótelepekre költöztek, és a kertes ház helyett az ott kialakított játszóterek nyújtották a szórakozást.
Ilyenek voltak a retró játszóterek
Ha ma egy játszótérre nézünk, egyértelműen látszik, hogy a szórakoztatás mellett a biztonságra is hatalmas hangsúlyt helyeznek, különböző szabványok alapján kell elkészíteni a közösségi tereket. A szocializmusban még ilyenekre nem figyeltek, így a játékok zöme vasból készült, és a mai gumiborítás helyett is legtöbbször betonon játszottak a gyerekek. Voltak a korra egyértelműen jellemző elemek is, mint a rakétamászóka vagy a mókuskerék, amik minden mai felnőttben nosztalgikus érzést keltenek.

Ki ne emlékezne a játszóterek nagy kedvencére, a rakétamászókára? A szocializmus éveiben szinte nem volt olyan közösségi tér, ahol ne lett volna egy, minden kis lurkó űrhajósnak érezte magát, ha felmászott rá.
Fotó: (1965) Fortepan - 30304. képszám / Fortepan

A mostani Nehru-parton feküdt játszótér a jól ismert sárga kavicsokkal. Minden olyan elemet tartalmazott, ami a korra jellemző volt: rakétamászóka, félgömb és különböző vasból készült játékok.
Fotó: (1976) Hlatky Katalin - Főkert - 141364. képszám / Fortepan

A szédülés és a hányinger garantált volt, miután valaki felült erre a forgó játékra, mégis minden gyerek imádta. Azok voltak a legmenőbb játszóterek, ahol volt legalább egy körhinta.
Fotó: (1969) Péterffy István - 141663. képszám / Fortepan

A mókuskerék is klasszikus elem volt a játszótereken, és bár voltak gyerekek, akik leestek róla, mégis remek szórakozást nyújtott ezt lábbal pörgetni. Ma már szinte érthetetlen, hogy engedhették rá a gyerekeket.
Fotó: (1968) Uvaterv - 96680. képszám / Fortepan

Kakashinta, libikóka, mérleghinta - mindenki máshogy hívta az akkoriban leginkább nehéz vasból készült játékokat.
Fotó: (1978) Fortepan - 40611. képszám / Fortepan

Voltak olyan szerencsések, akik a közeli játszótereken vasból vagy fából készült kisvonatokkal is játszhattak.
Fotó: (1979) Gárdos György - 60632. képszám / Fortepan

A gömb alakú mászóka is kötelező eleme volt a régi játszótereknek: vasból készült, remekül lehetett rajta lógni.
Fotó: (1968) Hlatky Katalin - Főkert - 141266. képszám / Fortepan

Ma már elképzelhetetlen lenne egy beton- és vasfelületű pingpongasztal a játszótereken, a szocializmus éveiben viszont nem volt ritka.
Fotó: (1965) Hlatky Katalin - Főkert - 141203. képszám / Fortepan

Magas mászóka vasból, kiálló kampókkal? Ami akkor teljesen természetes volt, ma már elképzelhetetlen lenne.
Fotó: (1968) Uvaterv - 97535. képszám / Fortepan
(Képek forrása: Fortepan)