Praktikus, többfunkciós mózeskosarak körképe
A történelem legrégebbi bababútorát ma is sokoldalúan használhatod. Tudd meg, hol szerezheted be a megfelelőt!
A gyermeket a fáraó lánya találta meg. Magához vette, és felnevelte, míg végül a kis Mózes felcseperedett, és ő lett az, aki aztán kivezette népét Egyiptomból. Ettől az időtől fogva nevezik a csecsemők hordozókosarát mózeskosárnak.
Az eszköz évezredeken át egyszerre funkcionált bölcsőként és hordozóként, de a korszerű babafelszerelések között is megállja a helyét, hiszen a kicsi életének első fél évében továbbra is nagy hasznát veheted.
A sokoldalú mózeskosár
Az első hónapokban hordozható vagy fix kiságyként használhatod, de jó szolgálatot tehet akkor is, ha meg akarod előzni, hogy csemetéd rákapjon az együtt alvásra, illetve szeretnéd leszoktatni erről. A közeledben elhelyezett mózeskosár ugyanis kíméletes átmenetet jelenthet a szülői ágy és a baba saját fekhelye között. Ha pedig napközben a lakás különböző pontjain akad dolgod, a mobil fekvőalkalmasságnak köszönhetően mindig egy helyiségben lehettek.
Sokan attól tartanak, hogy a mózeskosár szűknek bizonyul majd porontyuk számára. Tény, hogy vannak olyan kisbabák, akik már három-négy hónapos korukban kikívánkoznak belőle. Ennek vélhetően az az oka, hogy nem látnak ki megfelelően, így egyfelől unatkoznak, másfelől némiképp elszeparálva érzik magukat a környezetüktől. Számos gyerkőc biztonságérzetét viszont nagymértékben növeli saját kis kuckója, és akár ébren is elvan benne.
Praktikus klasszikusok
A Brendon internetes bababolt kínálatában bukkanhatsz rá az ABC Design poliészter mózeskosárra, ami számos, látszólag nem túl nagy horderejű, ám kényelmes extrával rendelkezik. Merevítővel ellátott fekvőfelülete és oldalfala, illetve a kicipzározható, eltávolítható felső takarórész megkönnyíti a dolgodat, és a baba számára is kellemes. Mindemellett hidegebb időben akár bundazsákká is átalakíthatod. Ára 12 990 forint.
A Pierre Cardin textil mózeskosár tervezője az esztétikum mellett a praktikusságra is nagy hangsúlyt helyezett. A modell extrákkal ugyan nem dicsekedhet, ám a név már önmagában garanciát jelent a minőségre. Mindössze 6500 forintért szerezheted be a Bababolt Csepelnél.
Babakocsira szerelhető darabok
Ami a méretet illeti, a Brendon 90 centi hosszú, 50 centi széles Joolz Bloom mózeskosara viszi el a pálmát, mely ráadásul hipoallergén anyagból készült. A 19 990 forintos modellhez szériatartozékként jár a szivacsmatrac, a lábzsák pedig cipzárral rögzíthető. A Joolz Bloom babakocsihoz csatlakoztathatod. A Bababirodalom online babaáruház kínálatában fellelhető Bondel mózeskosarat egyszerűen és megbízhatóan rögzítheted bármilyen márkájú babakocsi vázához. Fekvőfelülete 77 x 32 centiméteres, és némi extrát jelent a cipzár segítségével eltávolítható kupola. Ára mindezek fényében meglehetősen barátságosnak mondható: mindössze 7340 forint.
Mint a régi időkben
Amennyiben a természetes anyagok állnak közelebb hozzád, érdemes fonott mózeskosarat választanod, mint amilyen a Brendonnál kapható, fűzfavesszőből készült Bellino-modell.
A gyártó hordozófüllel látta el, oldalfalát pedig merevítő teszi a baba számára biztonságossá. 7990 forintba kerül, ha pedig rá tudsz még szánni nem egészen 5000 forintot a projektre, álomszép, anyagában mintás, fodorral díszített betétet is vehetsz bele.
Amennyiben valami exkluzívra vágysz, az antik kialakítású, felfüggeszthető Leipold mózeskosár tökéletes választás lehet. Alapfelszerelésként tartalmazza a rögzítéshez szükséges, állítható köteleket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hozzá járó párna- és paplanhuzat minőségi pamutvászonból készült, a termék ára azonban kicsit borsos: 74 990 forintért kapható a Brendonnál.
OLVASD EL EZT IS!
- halál
- megelőzés
A bölcsőhalál 3 apró előjele
- kismama
- szoptatás
A 3 legjobb szoptatási testhelyzet
- első év
- gyerekjáték