Keresztnevek, amelyek párban igazán szépek: ha még nem tudjátok, hogy hívják a születendő kicsit
Nemcsak hangzásban, de jelentésben is összeillő párosokat mutatunk.
A leendő szülők életének egyik legizgalmasabb pillanata, amikor nagyjából a 16. heti ultrahangon kiderül, a jövevény kisfiú vagy kislány lesz-e. A szülők elkezdenek ötletelni azon, milyen nevet válasszanak neki, de elsődlegesen azt kell eldönteniük, egy vagy két keresztnevet szánnak-e a születendő picinek.
Még mindig sokan tartják azt a hagyományt, hogy az újszülött első vagy második keresztnevét az édesanyától, édesapától, esetleg a nagyszüleitől örökli meg. A klasszikus nevekhez, mint például a Lászlóhoz, Józsefhez vagy Bélához nem egyszerű modern, szépen csengő második nevet választani, ugyanakkor az is fontos szempont, hogy a keresztnevek passzoljanak a családnévhez.
Keresztnevek, amelyek párban igazán szépek
Amennyiben a családnév bonyolultabb, esetleg külföldi hangzású, érdemes egyszerűbb, egy vagy két szótagú neveket választani, míg egy hagyományosabb családnév két különlegesebb névvel lesz igazán szép. A következőkben ötleteket adunk olyan nevek párosaira, melyeknek nemcsak hangzása, de jelentése is összecseng.
Lánynevek:
Lola Viktória - A Lola név jelentése erős asszony, a Viktória pedig győzelmet jelent. Ha a szülők e kettőst adják a gyereknek, az akár sikert is hozhat az életébe.
Milla Olívia - A Milla név a Kamilla becézéséből alakult ki, aminek jelentése: nemesi születésű. Az Olívia jelentése olajfa. E kettős névvel született gyermek életfeladata a családjáért való küzdelem és a gondoskodás lehet.
Melinda Luca - A Melindák érzékeny, családcentrikus emberek, a Lucák pedig a hagyományt szeretők és tisztelők, így ez a kettős nagyszerű döntés lehet a szülők részéről.
Violetta Anna - A Violetta jelentése az ibolya latin nevéhez köthető, viselője játékos és vidám lehet, tele energiával. Az Anna jelentése Isten kegyelme, kecsesség és báj. E kettőben minden megvan, ami egy igazán cserfes, jólelkű, vidám kislányhoz illik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Adél Frida - Az Adél jelentése nemes nemzetségből való, ismert, a Frida jelentése béke, védelem. Ez a név, ha hiszünk az ezoterikusoknak, sikert hozhat a gyerek életébe.
Júlia Hanga - A Júlia jelentése ragyogó, míg a Hanga jelentése a virág maga. A kettős nevet viselő kislány üde színfoltja lehet majd a társaságnak, kedvességével és bájosságával bizonyára mindenkit levesz a lábáról.
Tánya Dorottya - A Tánya jelentése bálkirálynő, míg a Dorottya Isten ajándéka. A kettős név olyan személyiség kialakulását segíthetné, aki kitartó, alapos, és amit tesz, azt jól átgondolva teszi.
Emília Édua - Az Emília jelentése versengő, az Édua jelentése: a hold fölkel. Ez a kislány valószínűleg mindig kitart majd a véleménye mellett, a jég hátán is megél, ugyanakkor melegszívű, odaadó ember válhat belőle.
Fiúnevek:
Benjámin Márk - A Benjáminokat a szerencse fiainak nevezik, míg a Márk Mars istennek szenteltet jelent. E kettős név viselője egész életét az emberek megsegítésére, szolgálatára helyezheti, érzékeny és jó humorérzékű lélek.
Ármin Máté - Az Ármin jelentése hadi férfi, a Máté jelentése Jahve ajándéka. A kettős név olyan személyiséget takarhatna, aki erős, magabiztos, ugyanakkor érzékeny a világ dolgaira. Bizonyára remek kapcsolatokat tud majd kialakítani.
Leonárd Iván - A Leonárd jelentése erős, mint az oroszlán, míg az Iván jelentése Isten kegyelme. A kettős nevet viselő személy szeretheti majd a kihívásokat, kitartó, nagy akarattal bíró lehet.
Nátán Roland - A Nátán héber név, amelynek jelentése Isten adta, a Roland pedig vakmerő hőst jelent. A kettős nevet viselő kisfiú biztosan szeretheti majd a természetet, sok idejét töltheti a szabadban, és sok mindenben képes lehet meglátni a szépséget, így ez a kettős nagyszerű döntés lehet a szülők számára.
Kristóf Richárd - A Kristóf név jelentése támasz, a Richárd pedig erős fejedelmet jelent. A név kettőse olyan életet vetíthet előre, melyben a fiú sokra viszi, karrierjében akár vezető beosztásra is szert tehet. Remek barát, akire mindig lehet számítani.
Bence Botond - A Bence jelentése győztes, míg a Botondé harcos. Ez a párosítás akár arról is árulkodhat, hogy a gyermek ötletei sokszor eredetiek és találékonyak lesznek, kedveli majd a társasági életet, és legnagyobb feladata a biztonság megteremtése lehet.
Lehel Benett - A Lehel jelentése lélek, lélegzik, míg a Benetté áldott, Istent dicsérő. A kettős név olyan személyiséget takarhatna, aki rendkívül segítőkész, nagy szíve van, ugyanakkor néha kihasználhatják jóhiszeműségét.
Márton Endre - A Márton név azt jelenti, hogy merész, bátor, míg az Endre jelentése férfi. Egy ilyen párosításból az következhet, hogy bármibe is fog, a gyerek életében győzelmet arathat, és sikereket hozhat számára a jövő.
Fiú- vagy lánynévről van szó? Kvíz!
Nem mindig olyan egyszerű eldönteni, hogy egy rendhagyó név vajon fiút vagy lányt takar. Kvízünkben most tesztelheted, mennyire ismered a magyar utóneveket. Tízből vajon hány kérdésre tudod a helyes választ?
(Képek: Getty Images Hungary.)