Sokan nem gondolnák, mi a legnehezebb az anyaságban: a négygyermekes édesanya elárulta
Ha megkérdeznénk az anyákat arról, mi a legnehezebb a szülőségben, talán mindenki ki tud emelni belőle pár dolgot. A négygyermekes anya számára ez volt a legnehezebb.
Aki édesanya, az tudja, hogy a szülőség a számtalan boldog és meghitt pillanat mellett örökké tartó aggódással és sok könnyel is jár. Amint megfogan a baba, aggódunk, vajon egészséges lesz-e, szépen fog-e fejlődni, később amiatt, hogy nem marad-e le az iskolában, sikeresen megtalálja-e a számításait az életben, és úgy eleve gyakran feltesszük magunkban a kérdést, vajon jó anyák vagyunk-e. Mert anyának lenni a legszebb, de legnehezebb feladat is egyben, és csak a végén derül ki, hogy jól csináltuk-e.
Minden édesanya más-más kihívásokkal és nehézségekkel szembesül szülősége folyamán, vannak, akiknek egy gyermek mellett is annyi problémával kell megküzdeniük, mint másoknak két vagy három gyerekkel. Mégis, ha megkérdeznénk az anyákat arról, mi a legnehezebb a szülőségben, talán mindenki ki tudna emelni belőle pár dolgot.
Ez a legnehezebb az anyaságban a négygyermekes anya szerint
T-Ann Pierce életmód-tanácsadó, négygyerekes édesanya gyerekei lassan kirepülnek a családi fészekből, így mondhatjuk, hogy nagy tapasztalata van az anyaság terén, szinte nincs olyan dolog, amit ne látott volna, amit ne oldott volna meg. Blogbejegyzésében ír arról, számára mi jelenti a legnehezebb dolgot az anyaságban.
"Amikor a gyerekek általános iskolások voltak, az egyik éjjel bementem a szobájukba, és csak néztem őket. Szemem elé képzeltem azokat a csöppségeket, akik annak idején voltak. Felidéztem az apró testüket, ahogy a babaágyban feküdtek a puha rugdalózóban, hallottam és éreztem a szuszogásukat a nyakamban. Kisbabaként láttam őket, pedig már iskolások voltak.
Házasságunk első éveiben, amikor a gyerekek kicsik voltak, a férjemmel teljesen kimerültünk az éjszakai műszakban, a végeláthatatlan altatási maratonokban. Ugyanazokat a könyveket olvastuk mind a négy gyereknek hosszú éveken át. 15 évig olvastam autós meséket, ami szerintem több agysejtemet ölte meg, mint bármelyik rossz döntés, amit fiatal fejjel meghoztam.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A négy gyerek miatt minden napunk zajos volt, és hatalmas káosz uralkodott a házban. Telt az idő, a csecsemőkből togyogók, a togyogókból kisgyermekek, majd nagyok lettek. A napi rutin megváltozott. Az egyik este még kérte a legkisebb a Szökött nyuszi meséjét, amit már vagy ezerszer elolvastam neki (is), másnap viszont már nem. Azóta sem. Abban a pillanatban, amikor visszatettem a könyvet a polcra, nem gondoltam volna, hogy az lesz az utolsó könyv, amit olvasok neki. Ez több mint egy évtizeddel ezelőtt történt. És csak úgy, mindenféle szertartás vagy búcsú nélkül visszatettem a polcra a könyvet többi közé. Az az este egy korszak végét jelentette. Ebben a rendkívül hétköznapi és jelentéktelennek tűnő pillanatban véget ért gyermekkoruk és anyaságom egy része.
Nemrégiben mind a négy gyerekemet szemügyre vettem a konyhában. Úgy, ahogy azelőtt még sosem. Megfigyeltem, hogyan lépnek interakcióba egymással, hogyan kommunikálnak politikáról vagy művészetekről, hogyan mesélik egymásnak a vicces történeteket, miközben nagyokat nevetnek. Abban a pillanatban rájöttem, hogy már nem akarok éjjel a szobájukba menni, hogy elképzeljem azokat a pici babákat, akik régen voltak. Valami örömtelibbet és csodálatosabb dolgot fedeztem fel: azt, hogy a gyermekeim mennyire vicces, kiegyensúlyozott, talpraesett és okos felnőttek lettek. Azok a jelentéktelennek tűnő napok, hónapok, évek vezették el őket idáig. Azok a csecsemők, akik régen voltak, készen állnak arra, hogy elkezdjék a saját életüket. Könnyek szöktek a szemembe, de tetszett, amit láttam. Tudatosult bennem, hogy itt az ideje, hogy az én kisbabáimat elengedjem, és teret engedjek azoknak a felnőtteknek, akivé váltak a gyerekeim. Hogy elengedjem őket. Ez az igazán nehéz az anyaságban."
Ilyen négy gyerekkel az élet valójában: a magyar édesanya megmutatta
Az anyaság minden mozzanatáról, öröméről és nehézségéről is készített illusztrációkat a magyar édesanya.
Ilyen az élet négy gyerekkel valójában: Cecília őszinte rajzokon mutatja meg a valóságot
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)