Kullancsot keresel a gyerekben? Ezt a testrészt is alaposan nézd át - Ne csak a hajlatokra figyelj!
Áprilistól késő őszig fontos, hogy szülőként figyelj a kullancsokra is!
Míg vannak anyukák, apukák, akik az esti fürdésnél vagy strandoláskor a gyerekben talált kullancsot gondolkodás nélkül egy határozott mozdulattal kihúzzák körömmel, addig mások kullancskiszedő kanál nélkül neki sem mernek állni a műveletnek.
De amiben nincs különbség, hogy tavasztól őszig minden szülőnek át kell vizsgálnia gyermekét az esti fürdetéskor, akkor is, ha csak a kertben, az ovi- vagy iskolaudvaron, esetleg a parkban játszott napközben.
Így keress kullancsot a gyerekben!
Hazánkban különösen a nyugat-dunántúli, illetve a dél-dunántúli és az észak-magyarországi régióban regisztrálják a legtöbb fertőzött kullancsot, de természetesen az ország más területein sem árt az óvatosság. Az élősködők szeretik az árnyékos részeket, az erdők aljnövényzetét, bozótos területeket, de a füves játszótereket is. Néhány szabadban töltött óra után az esti fürdésnél mindig át kell nézni a deréktájékot, hajlatokat - hónaljat, térdhajlatot, ágyéki területet -, hiszen a vérszívók elsősorban ezeken a részeken bújnak meg szívesen.
De érdemes megfogadni a Heim Pál kórház ajánlását is: gyerekeknél nemcsak a hajlatokat, hanem a fül köri hajas fejbőrt is át kell vizsgálni alaposan! Természetesen minél előbb sikerül elcsípni a vérszívót, annál jobb. Lyme-kór esetén a 24 óra, agyvelőgyulladás szempontjából a 4-6 óra tekinthető biztonságos időnek.
Minél gyorsabban távolítsd el!
Sokan félnek, hogy nem tudják egyben kihúzni a bőrbe fúródott vérszívót a megfelelő eszköz nélkül. Ha esetleg már kirándulás közben észreveszel egy kullancsot a gyerekben, az a legjobb, ha minél gyorsabban cselekszel, vagyis ne várd meg, míg csipeszhez jutsz. Ilyenkor két köröm közé fogva egy enyhén csavaró mozdulattal kihúzható a kullancs, majd az eltávolított állat testét a két köröm között össze kell nyomni. A közhiedelemmel ellentétben nem gond, ha esetleg bent szakad az állat feje - igazából apró, visszahajló horgocskákkal rögzült szájszerve. Helyi gyulladást követően pár napon belül kilökődik magától, fertőzést önmagában nem terjeszt. Kiszedéskor - akár csipesszel, akár körömmel végzed - ügyelj rá, hogy a bőrhöz minél közelebb fogd meg, és ne nyomd meg a potrohát - így ugyanis az esetleges fertőzés könnyebben jut át az állatból az emberbe.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok?
A kullancsok által terjesztett emberre veszélyes két leggyakoribb betegség a Lyme-kór és a kullancsencephalitis - vagyis kullancs okozta agyvelőgyulladás. Előbbit a Borrelia nemzetségbe tartozó baktériumok okozzák, utóbbiért a Flaviviridae családba tartozó FSME-vírusok felelnek. Mindkettő élhet a kullancsok szervezetében, de természetesen nem szükségszerű, hogy fertőzött kullancs csípje meg az embert.
A kullancsencephalitisnek sajnos sokszor nincsenek korai, egyértelmű tünetei. A betegség lefolyása kétfázisú: az első fázisban influenzaszerű tünetek jelentkeznek lázzal, fáradékonysággal, fejfájással, majd néhány napos tünetmentes időszak után változatos idegrendszeri tünetek következhetnek. Ha ugyanis a vírus átjut a vér-agy gáton, a lázon túl tudatzavar, tarkómerevség, aluszékonyság hívhatja fel a figyelmet az agyvelőgyulladásra. A kullancsencephalitis ellen már létezik védőoltás, melyet három részletben kell beadni, egyéves kortól kaphatják meg a gyerekek.
A Lyme-kór specifikus tünete a kullancscsípés helye körül kialakuló világos közepű, körkörös vörös bőrkiütés, mely néhány nap alatt - legkésőbb egy hónapon belül - kialakul. A Lyme-kórra úgynevezett vándorló fájdalmak jellemzőek, a fejfájás mellett érzészavarok, hányinger alakulhat ki. Antibiotikummal kezelhető a betegség, de elhúzódó és nem feltétlenül gyógyul panaszmentesen.
Így előzd meg a kullancscsípést
- Ha sokat vagytok a természetben, használjatok kullancsriasztó szert. A bőrre vagy a nadrág szárára fújva néhány órán át védelmet nyújtanak a vérszívók ellen.
- Érdemes világosabb színű ruhákat választani a kirándulásra, hiszen ezeken könnyebben észrevehetők az apró fekete kullancsok.
- Zárt cipő és a zokniba tűrt nadrágszár ugyancsak bizonyos fokú védelmet nyújt a kullancsok ellen kiránduláskor.
Olvass tovább: Ha fél a gyerek az oltástól
Ha a kicsi fél az oltástól, érdemes megnéznetek a Kőnig doki helyre teszi című videósorozat ide vonatkozó részét - akár többször is -, mielőtt gyerekorvoshoz mentek.
Retteg a kötelező oltástól a gyerek? Ez a 3 perces videó segít neki felkészülni
A kötelező oltásoktól való félelem természetes. Nézzétek meg ezt a videót, mielőtt orvoshoz mentek a gyerekkel!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- kullancs
- kullancscsípés