Képeken 7 tündérszép kislányruha nyári esküvőkre - 10 ezer forint alatt
Nem csak rózsaszín kislányruhákat mutatunk.

A nyári esküvők alkalmával a gyerekek ruházata mindig fejtörést okoz a szülőknek. Valahol ott kezdődik, hogy van-e olyan ruhája, ami számításba jöhet, és még nem nőtte ki. Ha a válasz nemleges, akkor jellemzően olyat szeretnénk venni, ami csinos, de kényelmes, és persze nem kerül egy vagyonba - hiszen egy éven belül úgyis kinövi.
Tündérszép kislányruhák nyári esküvőkre
Az alábbiakban nem drága alkalmi ruhákat mutatunk, elegáns anyagból, amit aztán a gyerek úgyis leeszik az első szelet sütivel. A következő képes összeállításunkban olyan jól szellőző, alkalomhoz illő, mégis kényelmes darabokat találsz, melyeken sem Barbie felirat, sem a Jégvarázs Elzája nem szerepel. Elsősorban az óvodás korosztályra koncentráltunk, de több ruha is kapható kisebb és nagyobb méretben is.
Milyen a jó gyerekszandál? 4 fontos szempont, amit minden szülőnek ismernie kell
A gyerekszandálok kiválasztásánál néhány fontos szempontot figyelembe kell venni. Bár jó volna az egész nyarat mezítláb tölteni, de sajnos nem lehet.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció