10 ezer zsidó gyerek életét mentette meg a brit Schindler: képeken a Kindertransport
A II. világháború előestéjén cédulákkal a nyakukban szülők nélkül érkezett meg tízezer gyermek Angliába.
A II. világháború 1939. szeptember 1-i kitörésének, illetve a Németországban mindinkább eluralkodó antiszemitizmusnak számtalan előjele volt. Az egyik ilyen vészjósló jel a „kristályéjszaka" néven elhíresült zsidóellenes pogrom volt, mely során a náci Németországban több tucat zsidót öltek meg, zsinagógákat égettek fel egyetlen éjszaka alatt.
1938. november 9-ről 10-re virradóra több száz zsidó üzletet romboltak le, gyújtottak fel Németországban - és a rendőrség nem avatkozott közbe. Ezt követően sokan érezték úgy, hogy lépniük kell, de legalább a gyerekeiket biztonságban tudni, kimenekíteni a fasizmus árnyékából.
Kindertransport mentőakció
A kristályéjszakát követő hónapokban az Egyesült Királyság közel 10 ezer, 5 és 17 év közötti, főképp zsidó gyereket fogadott be a náci Németország, Lengyelország, Ausztria és Csehszlovákia területéről. A mentőakció kilenc hónapon át, a II. világháború kitöréséig tartott. Többen is voltak, akik aktív szervezőként segítették a Kindertransportot, ám a legismertebb közülük kétségkívül Nicholas Winton volt. A 20. század elején Nagy-Britanniába emigrált német-zsidó szülők gyermekeként született Winton segített összeállítani a mentésre szoruló csehszlovák gyermekek listáját, valamint szponzorokat keresett a mentőakcióhoz. Évtizedekkel később az angol sajtó „brit Schindlerként” kezdte emlegetni, 2003-ban pedig II. Erzsébet is lovaggá ütötte. Sok Angliába menekített gyerek a Kindertransport mentőakció révén családjában egyedüliként élte túl a holokausztot.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció