Így működik a tű nélküli influenzaoltás - A gyerekorvost kérdeztük a vakcináról
Idén is elérhető az orron át adható influenza elleni vakcina.
Sok gyerek fél a tűtől, ami a nem túlságosan elszánt szülőket eltántoríthatja az influenzaoltás beadatásától. A világ számos országában már húsz éve elérhető a tű nélkül, orrspray formájában beadható influenza elleni vakcina. Három éve pedig hazánkba is megérkezett az élő, gyengített influenzavírust tartalmazó, tű nélküli, négykomponensű védőoltás. A vakcináról dr. Tajti Zsanettet a Tündéri doktornéni gyermekgyógyászát, gyermek-intenzívterápiás szakorvosát is megkérdeztük.
Tű nélküli influenzavakcina
A szuszpenziós orrspray influenzavakcina 24 hónapos kortól 18 éves korig adható, és a WHO, valamint az európai Unió által javasolt vírustörzseket tartalmazza, így az injekció formájában beadhatókhoz hasonló hatékonysággal bír. Az influenza szempontjából veszélyeztetett az 5 év alatti és a 60 év feletti korosztály, a kismamák, valamint a krónikus betegségben szenvedők. Az őszi-téli időszakban a közösségbe járó gyerekek a legveszélyeztetettebbek, hiszen 20-30 fős csoport- és osztálylétszám esetében igen gyorsan terjednek az influenzavírusok és más kórokozók.
A kicsiknél veszélyes szövődmény lehet a középfülgyulladás, tüdőgyulladás, valamint az influenza talaján kialakuló másodlagos bakteriális fertőzések. Amellett, hogy ők maguk megbetegednek, természetesen a betegség terjesztésében is komoly szerepet játszanak. Influenzaszezonban akár 50 millió lázzal, torokfájással, köhögéssel járó megbetegedés is előfordulhat Európa-szerte.
A négykomponensű vakcinák (a hagyományos oltás és tű nélküli vakcina is az) tartalmazzák mindkét A, és mindkét B vírustörzset, melyet minden évben a WHO és az Európai Unió ajánlásainak, valamint az adott szezonnak megfelelően aktualizálnak a szakemberek. Az orrba adható vaccina élő, gyengített, az izomba adható pedig inaktivált kórokozót tartalmaz – így a mellékhatások megjelenése szempontjából lehetnek eltérések.
Gyermekek és serdülők esetén az ajánlott adag 0.2 ml, melynek felét az egyik, felét a másik orrnyílásba kell fújni. Aki korábban már részesült szezonális influenza elleni oltásban, annak elegendő egy vakcina belőle, aki még nem kapott influenza elleni oltást, annak az első adag után legalább 4 hét elteltével egy második adag adása szükséges.
- Kisgyermekek esetében számomra kérdéses az orron keresztüli beadás hatékonysága, hiába lenne beadható kétéves kor felett, én inkább az iskolás korosztálytól gondolom megfelelőnek és kellően hatékonynak a tű nélküli influenzavakcinát - mondja dr. Tajti Zsanett.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Kiknek jár ingyen az influenzaoltás?
Akár a tű nélküli, akár az orrspray formájában adható vakcina térítésmentes beadásával kapcsolatban a Védőoltási Módszertani Levélben - 2023 - leírtak az irányadók.
Így az orrspray formájában adható vakcinát is korlátozott számban ingyen kaphatják a két év feletti, súlyos légzőszervi betegségben (például asztmában) szenvedők, az immunhiányos állapotban szenvedő betegek, a krónikus máj és vesebetegek, a tartós szalicilát-kezelésben részesülő gyerekek (a Reye -szindróma veszélye miatt), ha szülő ehhez a beadási módhoz ragaszkodik, illetve, ha elérhető a gyermekháziorvosi körzetben.
Hogyan erősítik a háziállatok az immunrendszert?
Egyes szülők úgy gondolhatják, hogy ha a csecsemő nagyon korán állatok közelében van, hajlamosabb lesz az allergiára. Pedig kutatások épp az ellenkezőjét bizonyították be.
Miért egészségesebbek azok a gyerekek, akiknek kutyájuk vagy cicájuk van? 3 érv a háziállatok mellett
Három érv is szól amellett, hogy miért jó egy háziállat a gyerkőc mellé.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- gyerekorvos
- d-vitamin
Ennyi D-vitamin kell a gyereknek az őszi-téli időszakban - A gyerekorvost kérdeztük
- orvos
- immunrendszer