Örökre nyomot hagy a gyerek lelkében: 3 módszer, amivel soha ne fegyelmezd, hiába láttad a szüleidtől

Szülőnek lenni a világ talán legszebb, ám gyakran embert próbáló feladata. Az első évben a kialvatlanság, majd később a dackorszak, az óvodai-iskolai problémák, végül a kamaszkor edzi folyamatosan az anyák és apák idegeit.

A nevelés egyik legvitatottabb része pedig a fegyelmezés. A kis- és nagyobb gyerekes családokban sok olyan módszer ma is a hétköznapok részét képezi, melyekről pszichológiai kutatásoknak köszönhetően tudjuk, hogy hosszú távon többet ártanak, mint használnak.

Jó szándékú ijesztgetés

Van úgy, hogy a szülőnek nincs kedve tizedszer is türelmesen, mélyen a gyerek szemébe nézve elmondani, hogy „ne menj le egyedül a pincébe, mert félek, hogy leesel a lépcsőn” vagy, hogy „késő van Petike, indulnunk kell haza, mindjárt besötétedik, gyere ki szépen a homokozóból!”

Ilyenkor még a modern gyerekpszichológiában némi jártasságot szerzett szülők tarsolyából is előkerülhet néhány olyan felmenőktől örökölt mondat, mely meggátolja, hogy veszélyes helyzetbe sodorja magát a gyermek, vagy meggyorsítja a hazaindulás idegtépően lassú folyamatát.

Hogy a rémisztgetés milyen hatásos lehet, arra jó példa a Szabó Magda Régimódi történetéből ismert „Sánta, aki a folyosófal kályhanyílásában a belső padlásfeljáró mellett lakott, aki fekete volt, félelmes, iszonyú, és Jablonczay Lenkét leste nappal-éjjel. Nappal valamivel kisebb volt a hatalma, de éjjel mindenható: ha Lenke ki mer lépni a szobájából, már viszi is magával a pokolba.”

Még ha a szülő szándéka alapvetően jó is, még ha az ijesztgetéssel óvni, védeni próbálja a gyereket, akkor is rendkívül veszélyes ez a módszer hosszú távon, hiszen rombolja a gyerek biztonságérzetét, szorongást kelt benne. A felnőtt tudja, hogy nem létezik, amiről beszél, ám a gyerek átéli - különösen a sötétben -, hogy a „Sánta”, a zsákos ember, a mumus vagy a családi mitológia valamely más rémisztő alakja életre kel.

- A világ így ahelyett, hogy egyre tisztulna számára, alattomos félelmekkel telik meg. A félelem pedig a gyerek számára olyan valóságos erő, amely gátlóan, bénítóan, roncsolóan hathat nemcsak a lelki, de a testi folyamataira is - igen, akár meg is betegítheti - írja dr. Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyvében.

„Bezzeg a…”

A legtöbb családban a második gyermek születésével jön a felismerés, miszerint a gyerekek - még ha testvérek is - mennyire nem egyformák. Míg az első gyerek impulzív, energikus, addig a második jobban szereti a csendesebb elfoglaltságokat, és inkább elmélyülő típus - vagy épp fordítva. Emellett a fejlődésük üteme sem egyforma: az egyik már 11 hónaposan magabiztosan jár, míg a másik másfél évesen is inkább csak óvatosan totyog. A különbségeknek egy része a fejlődés során eltűnik, míg más részük megmarad: lesznek az iskolában olyan tantárgyak, melyek jól mennek az egyik gyereknek, a másikat pedig teljességgel hidegen hagyják. 

Bármilyen teljesítménybeli növekedést is szeretnél elérni a gyereknél, mindig jusson eszedbe, hogy a testvérek gyakori összehasonlítgatása vagy a szomszéd gyerek nevével folytatódó „Bezzeg…” kezdetű mondatok jellemzően nem visznek előbbre. Azzal, hogy rendszeresen valaki máshoz hasonlítod, a gyereket folyamatos nyomás alá helyezed, ami alacsony önértékeléshez, szorongáshoz, bátortalansághoz - vagy akár agresszióhoz is - vezethet. Mindeközben pedig rejtve maradnak - előtted és előtte is - a gyerek erősségei.

Ha magadat is szoktad másokhoz hasonlítani, érdemes belegondolnod, hogy milyen érzéseid támadnak ilyenkor. Kortól és nemtől függetlenül mindenki környezetében vannak olyan emberek, akiknek az élete valamiért könnyebbnek vagy sikeresebbnek látszik. A velük való folyamatos összehasonlítgatás azonban sehová nem vezet, csak frusztrációt kelt. Próbálj az erősségeire koncentrálni, illetve igyekezz a fejlődését, viselkedését mindig önmagához mérni.

Pofon és fenékre verés

Egy-két generációval ezelőtt még kevesen kérdőjelezték meg a pofon, a fenékre verés vagy akár a nádpálca használatának létjogosultságát a gyerekek fegyelmezésében. 1997 óta azonban hazánkban is törvény tiltja a gyerekek - akár enyhébb fokú - fizikai és pszichés bántalmazását.

„A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez.”

Mindezt intézményi szinten betartják, ám az otthon négy fala között gyakran a szokásjog, illetve a régi, családi berögződések győznek. Az „én is kaptam egy-két atyai pofont, mégis rendes ember lett belőlem”-jellegű mondatok nem visznek előbbre.

A verés csak az adott pillanatban segít, az adott szituációt oldja meg, a szülő feszültségét vezeti le, de hosszú távon nem segít. A bántalmazás hosszú távon szülői kudarc. Igen, a gyerekek viselkedésének változtatásához sok türelem és sok-sok magyarázat kell. Erre nincs mindig energia, de mégis kifizetődő időt szakítani rá. Az agresszió agressziót szül, és minél nagyobb a gyerek, ez annál inkább igaz. Természetesen a szülő is ember, és megeshet, hogy egy-egy nehéz, frusztráló helyzetben eljár a keze, például egy veszélyes szituáció okozta ijedtség miatt, vagy mert a gyerek agressziójára gondolkodás nélkül maga is agresszióval válaszol. De szülőként mindig tudatosítani kell magunkban, hogy ez nem megoldás, és törekedni kell rá, hogy a következő hasonló helyzetben ne forduljon elő! A gyerektől pedig bocsánatot kell kérni - ami nem a gyengeség, sokkal inkább annak a jele, hogy szülőként is képesek vagyunk a fejlődésre. Az előre megfontolt „nevelési” szándékkal, hideg fejjel történő verés azonban soha nem lehet bocsánatos bűn.

Hogyan hatnak a felnőttek a gyerekekre? Erős fotósorozat

Frieke Janssens fotósorozata a megdöbbentés nyelvén tolmácsolja, hogyan hatnak a felnőttek a gyerekekre.

Képek: Getty Images Hungary

• gyereknevelés
• pszichológia
• gyerekek lelki bajai
• pofon
• Gyerek