Olyasmit rejt a gumikacsa belseje, amit nem szeretnél a gyerek szájában látni
Sajnos sok szülő nem is sejti ezt.
A gyerekek szívesen pancsolnak mókás gumiállatok társaságában, ám sajnos ezek a játékok a legkevésbé sem mondhatók biztonságosnak és higiénikusnak.
A problémára nemcsak az interneten fotókat posztoló, másokat figyelmeztető szülők, de egy komolyabb kutatás is felhívja a figyelmet.
Penész és baktériumok
A Swiss Federal Institute víztudományi és technológiai kutatásokat végző szakemberei, valamint az Illinois Egyetem szakemberei közösen jártak utána a vízi játékok veszélyeinek. Kimutatták, hogy azoknak a gumijátékoknak a belseje, melyeknek lyuk van az alján, ezáltal beeresztik a vizet, valóságos baktérium- és gombatelepekké alakulnak. A kutatók Legionellát, Listeriát, E-colit és penészgombát találtak a szétvágott és megvizsgált játékokban.
A folyamatot elősegíti, hogy a gumijátékok nem tudnak kiszáradni, ráadásul a fürdőszobákban nap mint nap párás lesz a levegő. A játékok anyaga ugyancsak kedvez a baktériumoknak, mivel összetevőikkel táplálják azokat. Szakértők szerint az, ha a gumijátékokat más összetételű gumiból készítenék, javíthatna valamit a helyzeten, ám sajnos sok helyütt kapni alacsony minőségű játékokat, és sokan meg is vásárolják ezeket kedvező áruk miatt.
Szülőként a legjobb nem vásárolni ilyen játékokat, ám, ha már került a házba ilyen, akkor érdemes minél alaposabban, gyerekbarát szerrel, például ecetes oldattal tisztítani, kívül-belül fertőtleníteni, esetleg napon szárítani, illetve nem használni évekig.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem hisszük el, de tényleg a polcokra került: gyerekeknek adnak el ilyen játékokat?
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- biztonság
- gyerekek