Amit soha nem mondj a fiadnak anyaként: gyakori, ám igen kártékony mondatok

Sokat változott a világ az elmúlt néhány évtizedben a férfi és női szerepek, elvárt viselkedési minták tekintetében. A mai 30-as, 40-es férfiakkal szemben gyakori vád, hogy nem tudják kimutatni, pláne szavakba önteni az érzéseiket. És alkalmasint a zoknijukat a szennyesbe helyezni. Ennek oka pedig a neveltetésben gyökerezik.

Kisgyerekes szülőként érdemes már a kezdetektől odafigyelni rá, hogy bizonyos, évtizedekkel korábban rögzült mondatok használatát kerüljük. Két öt év alatti fiú anyukájaként összeszedtem néhány olyan intelmet, melyekről ma már tudjuk, hogy gyakori kimondásuk hosszú távon sokat árthat.

A fiúk nem sírnak!

Élete első hónapjaiban minden ember - nemtől függetlenül - sírással hozza környezete tudomására, ha fáj valamije, éhes, vagy más kellemetlenséget tapasztal. Szerencsére ekkor még senkinek nem jut eszébe a "Katonadolog!", "Nem vagy te kislány!", "A fiúk nem sírnak!" és hasonló, gyerekkorban bevésődött mondat rutinszerű ismétlése, melyet a mostani 30-as 40-es férfiak kisfiúként még biztosan megkaptak olykor. Ha nem figyelek, fáradt vagyok, előfordul, hogy nekem is automatikusan jönne a számra egy-egy ilyen kártékony bölcsesség.

Pedig számos pszichés és egészségügyi problémától óvhatjuk meg a következő generáció férfi tagjait, ha nem kapják meg gyerekként, hogy rejtsék el érzéseiket, mert az gyengeségre vall. Nem véletlen, hogy a férfiak születéskor várható átlagos élettartama hazánkban jelenleg hét évvel marad el a nőkétől. Ugyancsak beszédes tény, hogy a KSH adatai szerint, bár a ’80-as évek közepe óta folyamatosan csökken az öngyilkosságok száma, ám még így is évente több mint 1500 ember vet véget önkezével életének Magyarországon. Az öngyilkosságok háromnegyedét pedig férfiak követik el.

A sírás, mint egy kinyitott szelep, oldja a feszültséget, ellazít, fokozza a köznyelvben boldogsághormonként ismert endorfin termelését. Összességében a pszichikum védekezőmechanizmusa, mely nem csak a lányoknak, a fiúknak is jár. Dr. Vekerdy Tamás ezt röviden így fogalmazta meg: "Amikor tehát odavetjük a síró kisfiúnak, hogy ’anyámasszony katonája’, ’kis pisis’, azzal tulajdonképpen azt mondtuk: ’ne sírj, halj meg húsz évvel előbb’!"

Csend, és ne hisztizz!

Érdemes abba is belegondolni, hány felnőtt nő panaszkodik túlságosan merev, érzelmi analfabéta férfiakra, akik képtelenek kimutatni, megfogalmazni, mi van a lelkükben. Érthető, hiszen néhány évtizeddel ezelőtt még nemigen volt fókuszban, hogy az érzelmekről lehet és kell is beszélni. Sőt, a fiúktól sokkal inkább azok elnyomása volt elvárt.

Ha a bölcsődés, óvodáskorú gyerek a földhöz veri magát, nyilván mindenki a lehető leggyorsabban szeretné megszüntetni a zavaró zajt - akár otthon történik a műsor, akár másutt. Ahogy azonban a gyors megoldások az élet sok más területén, úgy a gyereknevelésben sem vezetnek eredményre. A "Csend legyen, és ne hisztizz!" típusú felszólítás csak tüneti kezelés - valójában persze ahhoz is kevés. A hiszti mögött általában meghúzódik valamilyen ok, amit maga a gyerek sem tud megfogalmazni. A kisgyerekek még szubkortikálisan vezéreltek, vagyis olyan agykéreg alatti érzelmileg színezett területek felelnek a magatartásukért, melyeknek sokszor semmi közük a józan észhez. Ilyen esetekben fontos, hogy segítséget kapjanak a felnőttől annak megértéséhez, mi is zajlik bennük épp: "Látom, hogy most dühös vagy, amiért nem veheted fel azt a ruhát, amit szeretnél. Megértem és sajnálom." A gyerekek így tanulják meg beazonosítani az érzéseiket - haragot, félelmet, örömöt -, mely a fiúk esetében hatványozottan fontos.

Hagyd, én gyorsabban kiporszívózok!

Nemrég hallottam egy kedves barátnőmtől, hogy gyerekként az édesanyjuk számos tekintetben többet várt el tőle, mint az egy évvel fiatalabb öccsétől. Mondván, hogy egy lánynak sok mindent meg kell tanulnia, a fiúnak meg majd lesz egy felesége, aki rendben tartja dolgokat. Azt hiszem, az ilyen hozzáállás miatt sok 30-as, 40-es feleség haragszik az anyósára. A házimunka például tipikusan olyan terep, amiből a kamasz fiúknak jó, ha a saját szobájuk kitakarítása jut, míg a lányok egész nyugodtan besegíthetnek a főzésbe, mosásba, vasalásba is.

Pedig a porszívózás, felmosás, portörlés, főzés iránti érdeklődés a kicsiknél, tapasztalataim szerint abszolút nemtől független dolog. Érdemes kihasználni ezt a szenzitív időszakot két-három-négy éves fiúknál is. Igen, közben gyakran úgy érzem, mintha ropit ennék fogmosás közben, mert a puding a konyhakövön landol, a felmosóvíz kiborul, a sajtreszelő megsérti az aprócska ujjakat, a mosógépből kiszedett tiszta ruhák közül pedig egy-egy darab valahogy mindig végigvonaglik az előszoba padlóján. De ezekkel az apró, hétköznapi kellemetlenségekkel érdemes áldozni a hosszú távú sikerek oltárán.

Pár hete egy teljesen abszurd szituációba kerültem. A négyéves fiam úgy gondolta, hogy a szobáját ezúttal is ő takarítja, én viszont siettem volna a porszívózással, így szerettem volna magam megcsinálni. Persze nem sikerült meggyőznöm, a dolog odáig fajult, hogy a végén már sírt. Csak álltam, és néztem döbbenten a porszívóért zokogó gyereket, miközben azon gondolkoztam: ez komolyan megtörténhet? Aztán megnyugtattam, és átadtam neki a gépet. Remélem, a leendő menyem szépeket gondol majd rólam.

Az élet két gyerekkel

Ha anya vagy, ismerősek lesznek neked az alábbi szituációk. Egy orosz illusztrátor sírva nevetős rajzai következnek!

Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary

• nevelés
• fiú
• gyereknevelés
• gyerekek lelki bajai
• Gyerek