Mutatnál egy pedofilnak fotót a gyerekedről? Jól gondold meg, mit és hogy posztolsz
Hihetetlen, mennyi szülő nem veszi komolyan a posztolás súlyát.
Minden szülőnek a saját gyereke a legszebb és legaranyosabb, és mivel a technika vívmányai ma már megengedik, hogy minden percben kéznél legyen egy fényképezőgép, szívesen és gyakran készítenek róluk képeket is.
A Facebook korában azonban sokan nem érzik elegendőnek, ha kattintanak: azonnal posztolják is a képet a közösségi oldalra, büszkélkedve a csemetéjükkel. Felkerül a fürdős kép, a strandolós, a pelenkás, az öltözős - és esetenként sajnos a meztelen is, mondván, a gyerek még gyerek, nincs ebben semmi.
Ha feltennék nekik a kérdést, adnának-e, mutatnának-e fotót gyermekükről egy pedofilnak, bizonyosan nemet mondanának a lépten-nyomon képeket posztoló szülők, és heves tiltakozás közepette azzal védekeznének, ugyan ki látná a képeket az ismerősökön kívül?
Mindenki látja
Ha a fotók nyilvános mappába vagy nyilvános üzenőfalra - földgömb jelölés az album illetve poszt felett - kerülnek fel a közösségi oldalra, akkor gyakorlatilag akárki láthatja a gyerekről készült képeket. Ilyen elővigyázatlan posztolás illetve fotófeltöltés mellett számolni kell vele, hogy ismerősökön kívül jó néhány ember szeme elé fog kerülni minden egyes, a gyerekről készült felvétel.
Sajnos a jó néhányba beletartoznak azok a ferde hajlamú pedofilok is, akik azzal töltik a szabadidejüket, hogy a közösségi oldalon vadásszák össze az óvatlan szülők gyerekeiről készült temérdek fényképet. Van ilyen, és ezzel muszáj tisztában lenni. Minden nyilvános kép megtekinthető, és játszi könnyedséggel lementhető.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A posztolás három fő szabálya
Képfeltöltéskor minden felelősségteljes szülőnek be kell tartania néhány szabályt. A feltöltött, megosztott képeket vagy videókat nem szabad publikussá tenni: beállítható például, hogy csak az ismerősök, vagy konkrétan megnevezett személyek láthassák a felvételeket.
Nem árt arra is gondolni, hogy mint minden embernek, a pedofilnak is két füle van és két szeme, azaz nem ismerhető fel kilométerekről. És igen, még az ismerősök körében is lehetnek olyanok, akikről talán sosem derül ki a nyilvánosság számára, hogy titokban gyerekfotókon kéjelegnek. A statisztikák szerint a legtöbb gyerekmolesztálást a család ismeretségi köréből követik el.
Minden egyes, a gyerekről készült kép feltöltése előtt a szülőnek meg kell fontolnia, milyen jellegű képet akar feltenni, illetve mi célból. Lájkgyűjtés céljából sem érdemes bevállalni egy-egy olyan képet, ami túl sokat mutat a gyerekből, de puszta szeretetből sem. A gyerek számára is hagyni kell intimitást: amit az ember magáról sem tenne fel, azt a gyerekéről se töltse fel a Facebookra. Alapvető, hogy a gyerekről ne kerüljön fel olyan kép, mely meztelenül, félmeztelenül ábrázolja őt, vagy esetleg megalázó helyzetben, rossz pillanatában, esetleg intim szituációban. Sőt, van szakember, aki szerint egyáltalán semmilyen fotót nem kellene a gyerekről megjelentetni a közösségi médiában.
Egy-egy vidám, jól átgondolt, a fentieket mellőző kép persze nem probléma, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, milyen fontos meghatározni azt a szűk csoportot, akik a felvételeket láthatják. Az emlékezetes, de a gyereket mégis intimebb helyzetben megörökítő képek maradjanak a családi albumban.
Hogyan kell beállítani, ki láthatja?
A láthatóságot jelölő ikonokrólm tudni kell, hogy a földgömb a nyilvános, mindenki által megtekinthetőséget jelölik, két sematikus emberkével az ismerősöket, több ilyennel az ismerősök ismerőseit, kis lakattal pedig a privát láthatóságot jelölik.
A következő képen láthatod, hogyan állíthatod be az albumaidnál, kik láthatják a képeket. A fényképalbumra kattintva, annak címe mellett kis ikonnal jelölve látható az alap beállítás. Az ikonra kattintva legördülnek az opciók, melyek közül kattintással kell választani. A Továbbiak nevű opciót választva minden lehetőség megjelenik. Megadhatóak akár konkrét emberek is, akiken kívül senki sem láthatja az albumot.
A következő képen az üzenőfalra kerülő posztok láthatóságának beállítását jelöltük. Az ikonok a fent leírtakhoz hasonló láthatóságokat jelölnek, és ugyancsak él a További lehetőségek opció is. A poszt bal alsó sarkában az ikonra kattintva kiválasztható, ki láthatja a feltölteni kívánt posztot, videót, egyebeket. A kép bal oldalán bekarikáztuk, hová kell kattintani, jobbra pedig bemutatjuk, hogyan jelennek meg az opciók kattintás után.