Nagyon sok gyerek issza, pedig alvászavart, szívbetegséget okozhat - Sokak szerint korhatárosnak kellene lennie
Sokan üdítőként fogyasztják ezt az italt, pedig nagyon nem az.
Míg a kávé kevésbé elterjedt a fiatalabb generáció körében, addig az energiaitalokat napjainkban is sok tizenéves fogyasztja. Statisztikák szerint a 18 év alatti korosztály 78 százaléka ivott már energiaitalt, ráadásul minden ötödik 10-14 év közötti rendszeres fogyasztónak számít. Sok gyerek még mindig egyszerű üdítőként gondol rá, és úgy is fogyasztja, holott magas koffeintartalmuk - és egyéb összetevőik - miatt komoly veszélyt jelenthetnek a szervezetre.
Alvászavart, szívbetegséget okozhat az energiaital
Egy átlagos, 250 ml-es energiaital 80 g koffeint tartalmaz, míg egy eszpresszóban ennek a mennyiségnek nagyjából a fele, körülbelül 40 g van. Az energiaitalok magas koffeintartalmuk miatt érösszehúzó hatással bírnak, növelik az éberséget, a figyelmet, valamint a vérnyomást és a pulzusszámot. Emellett fogyasztásuk kortizolt és adrenalint szabadít fel, melyből adódóan ugyancsak megemelkedik a vérnyomás, gyorsul a szívverés és az anyagcsere. Az energiaitalok napi rendszeres fogyasztása káros hatással lehet az idegrendszerre, alvászavart okozhat, valamint terheli a szív- és érrendszert. Erős vízhajtó hatásából adódóan ráadásul dehidratálja a szervezetet. A kamaszok körében gyakori szombat esti kombó az energiaital alkohollal, mely mindezek tekintetében fokozott veszélyt jelent.
A koffeinen túl
Érdemes átböngészni kicsit az energiaitalok összetevőinek listáját. A koffeinen kívül tartalmazhatnak például olyan vegyületeket is, mint a taurin (ami egy aminosavfajta), illetve olyan növényi anyagokat (például a guarana vagy a ginszeng), melyek fokozzák a koffein hatását, és hozzájárulnak a szív fokozott terheléséhez.
Korhatárosnak kellene lennie
Hazánkban az elmúlt években többször - 2015-ben és 2018-ban is - szóba került, hogy korhatárossá kellene tenni az energiaitalok fogyasztását. Legutóbb tavaly ősszel merült fel újra a téma. Nacsa Lőrinc és Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselők végül április 2-án nyújtottak be törvényjavaslatot, mely ha elfogadásra kerül, a 18 év alattiak nem vásárolhatnának energiaitalt hazánkban. A jogszabály szerint energiaitalnak számít minden olyan termék, melynek koffeintartalma meghaladja a 15 mg/100 ml mennyiséget. A Magyar Energiaital Szövetség azonban kettős mércét emleget, és jelenlegi formájában nem támogatja a törvényjavaslatot. Azzal védekeznek, hogy egy liter kólában átlag 30 mg koffein van, melyet véleményük szerint literszámra vedelnek a gyerekek. Az alacsonyabb koffeintartalmú energiaitalok között (például Bomba) akad olyan, melyből egy 250 ml-es doboz csak kicsivel tartalmaz többet ennél.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Svédországban már egyes üzlethálózatok nem forgalmaznak energiaitalokat 15, illetve 18 évesnél fiatalabb gyermekek számára, Romániában pedig idén év elején elfogadták azt a jogszabályt, mely tiltja az energiaitalok forgalmazását 18 év alattiak számára. Mivel úgy tűnik, a magyar politikusok pártállástól függetlenül nagyrészt egyetértenek a kérdést illetően, várhatóan előbb-utóbb itthon is korhatáros lesz az energiaitalok árusítása.
Hiába örökletes, lehet tenni a magas vérnyomás ellen: kezeletlenül nagyon veszélyes szövődményei lehetnek
Így előzd meg a magas vérnyomás kialakulását!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- szívbetegség
- energiaital