Elhunyt a világ egyik legbátrabb édesanyja - Ő szült először lombikbébit

Fotó!

Még ma is elszántság kell hozzá - képzeld el, milyen lehetett elsőként.

64 éves korában elhunyt Lesley Brown, a világ első lombikbébijének édesanyja - adta hírül szerdán a BBC. Lesley Brown az angliai Oldhamben 1978. július 25-én szülte meg lányát, Louise-t.

A képen Lesley Brown az újszülött Louise-zal és férjével

Ő volt az első olyan csecsemő, aki az anya testén kívül megtermékenyített petesejtből fejlődött ki.

Kilencéves próbálkozás

A Brown házaspár kilenc éven át próbálkozott a gyermekáldással, mielőtt Lesley-nek mesterséges megtermékenyítés nyomán sikerült kihordani és világra hozni lányát. Később egy másik kislánynak is életet adott, Natalie szintén mesterséges megtermékenyítéssel fogant.

A szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerét több mint tíz éven át kutatták az orvosok és biológusok, mielőtt Louise Brown világra jött a Manchesterhez közeli városkában - ám az anyuka nem kevés elszántságról és bátorságról tett tanúbizonyságot, mikor belevágott a világ első lombikprogramjából.

Döntése súlyáról mindent elárul, hogy világrajövetelekor az orvostudomány csodájaként ünnepelték a 2607 grammos súlyú újszülöttet.

Több mint négymillió gyerek született így

Robert Edwards brit tudós, aki Patrick Steptoe-val együtt dolgozta ki a technikát, 2010-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztésért. Louise Brown 1978-as megszületése óta az általuk kidolgozott technikáknak köszönhetően több mint négymillió gyerek született világszerte ezzel a technikával.

Képek! 10 természetes módszer, hogy még az idén teherbe ess

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az úttörő technika kidolgozása óta újabb és újabb felfedezések és módszerek láttak napvilágot, hogy minél több meddőnek hitt p a szakemberek célja az volt, hogy a kezelések minél sikeresebbek legyenek, azaz minél több meddőnek számító párnak születhessen gyermeke. Cikkeinkben a jelenlegi lehetőségekről olvashatsz.

Lesley Brown még június 6-án hunyt el egy bristoli kórházban. Temetését szerdán tartották Bristolban.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Fotó: http://www.mirror.co.uk

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük