Az 5 legvarázslatosabb diafilm

Te is élvezted, ahogy gyerekkorodban az elsötétített szoba levegőjét betöltötte a diafilmek semmihez sem hasonlítható illata? A világító képkockák sokak számára tették feledhetetlenné a mesék világát.

Bár ma már nehezen versenyezhetnek ezek a klasszikus tekercsek a cukormázas, pasztellárnyalatokban pompázó, tűéles 3D-s mesékkel, még a mai apróságokat is elvarázsolhatja, ha időnként a mozi helyett otthon maradtok, és elsötétíted a nappalit.

Ismerd meg kedvenceinket, melyekkel te is emlékezetessé teheted porontyod gyermekéveit. A közös családi program több, mint egy mesekönyv, de nem is szakít el egymástól úgy, mint egy hangos rajzfilm: ha a kicsi még nem tud olvasni, legyél te a varázslatos történetek narrátora, később pedig szinkronizáljátok közösen a diafilmeket!

Eszti - Történetek Mátyás királyról

Gyerekkoromban rendszeres családi program volt otthon a diafilmvetítés.
Fogtuk az ósdi, de remekül működő vetítőt, elővettük a kis hengerekbe rejtett tekercseket, majd a szüleimmel és a bátyámmal lehasaltunk a nagy ágyra, és lelkesen néztünk Misi mókus kalandjait, a Nagyhatalmú sündisznócskát, de az abszolút kedvencem a Történetek Mátyás királyról című tekercs volt.
Vetítővászon híján apukám egy fehérre festett ajtóra irányította a diavetítőt, és - miután olvasni még nem tudtunk - anyu vállalta magára a narrátor szerepét. Később már felváltva vállaltuk mi is a mesemondást, hiszen a sötétben világító történetek még sokáig nagy kedvenceink maradtak. Tökéletes családi program volt.

Ági - a varázslatos Holle anyó

A most divatos családi tévézés helyett gyerekkoromban nálunk a diavetítés volt a közös program. Testvéreimmel nagyon szerettük a falra vetített képeket, és szerencsére igen gyakran sikerült is rávenni szüleinket, hogy előkerüljön a vetítő, hiszen ez a program nem igényelt bonyolult előkészületeket: vászon helyett a fehér fal is tökéletes volt.

Nagy kedvenceink a Grimm-mesék voltak, de különösen a Holle anyót szerettük. Ezt meséskönyvből olvasva is szívesen hallgattam, de a falra vetített képekkel még különösebb élmény volt a szorgos lány és a csúnya, de bölcs banya története. A legtöbb képkockára még ma is emlékszem, különösen arra a jelenetre, amikor toll helyett hó zúdul elő a takaróból. A német mesegyűjtők munkája mellett szerettem a magyar meséket is, különösen Benedek Elek Két bors ökröcske című történetét. Bár ezek a falra vetített képek nem érhetnek fel az egész estés mesefilmekhez, bizonyos szempontból egyedülálló és különös élmény a családi vetítés, amit gyermekeimmel is szeretnék majd megosztani.

Juli - televízió helyett Misi mókus

Gyerekkoromban, amikor még hétfőnként nem volt televízió-sugárzás, a szüleim mindig diafilmeket vetítettek a testvéremnek és nekem. A Misi mókus volt a kedvenc diafilmem. Egyrészt azért, mert ez volt a leghosszabb, és így különösen sokáig tartott a mesedélután, másrészt azért, mert egy kalandvágyó kismókusról szólt, aki azonnal a szívembe lopta magát.

Ő Misi mókus, aki egy nap az iskolából meglógva útnak indul megkeresni az örökké termő fát. Útközben aztán sok bonyodalom történik vele. Többek között találkozik elhízott rokonaival, akik olyannyira lusták, hogy már a fára is képtelenek felmászni. A tekercs végére azonban kikerekedik a történetből a tanulság is, vagyis, hogy szorgalommal többre visszük, mint lustasággal. Ha jól emlékszem, Misi mókus is inkább visszaül az iskolapadba.

Noémi - Öreg néne őzikéje

Az esti mesélés elalvás előtt nálunk hosszú éveken át mindennapos program volt. Testvéremmel bevackoltuk magunkat a párnák közé, és vártuk a kellemesen altató történeteket. Ünnepnapnak számított, amikor mindez diafilmnézéssel is párosult. Mindig ámulatba ejtett, ahogy a sötét szobában a falra vetültek a számomra varázslatos képek.

Egyik legkedvesebb mesém Fazekas Anna Öreg néne őzikéje volt. A mese verses ritmusa segített abban, hogy hamar megtanuljam, ezért fújtam, amikor csak eszembe jutott, talán emiatt vágytam arra is, hogy meséljék el újra és újra. Szerettem a diafilm képeit is hosszasan nézegetni, gyakran kértem is, hogy ne tekerjük tovább olyan gyorsan a filmet, mert jó volt elmerülni a színek és a formák hangulatában vagy éppen a távolságot növelve és csökkentve játszani a vetített képpel. A diafilmnézésre gondolva annyira meghitt és családi hangulat tölt el, hogy, ha gyerekem születik, biztosan én is beszerzek egy vetítőgépet, hogy továbbadhassam ezt a ma már kicsit elfeledett mesemondási formát.

Melinda - Robinson, a hajótörött kalandjai

Gyerekkoromban nagy rajongója voltam a meséknek, bármilyen formában, ami valójában a mai napig nem változott. Amikor beteg voltam, mindig a nagymamám maradt velem otthon, és ilyenkor gyakran előkerült a kedvenc, nyekergő diavetítőm is. Elhúztuk a súlyos függönyöket, felakasztottuk a falra a vetítővásznat, és indulhatott a mesedélután. A legjobban talán a melegedő diák illatát, illetve a vetítő morcos hangját szerettem, ahogy tiltakozva tekerte tovább a képkockákat. Bármilyen történetet nagy örömmel hallgattam végig nagymamám tolmácsolásában, amire azonban újra és újra vissza kellett térni, az a Robinson volt.

Izgalmasnak és érdekesnek találtam a hajótörött kalandjait, akinek egy szem társa a mindennapokban Péntek, a bennszülött volt. Bár hosszas mese volt, ahol akadt bőven felolvasnivaló, mindig különös élvezettel hallgattam, ahogy a semmi közepén kialakítja világát a hős tengerész, míg szerencsésen meg nem menekül.

Rengeteg diafilmünk volt, ami még ma is megvan összegyűjtve, bár a régi vetítő helyett ideje lenne egy modernebbet beszerezni, hogy majd a gyerekeim is élvezhessék a legszebb meséket.

• szórakozás
• család
• szerintünk
• mese
• kisgyerek
• Gyerek