3 jel, hogy a gyereknek már nincs szüksége délutáni alvásra - Mi legyen ilyenkor az oviban?
Sok gyerek ötéves kor elmúltával már nemigen alszik délután.
Egy újszülött éjszakai alvásigénye 12-14 óra, és nappal is alszik vagy négyszer - természetesen a felnőtt életritmussal nehezen összeegyeztethető módon. Mire egyéves lesz a baba, a nappali alvásból csak egy marad, iskoláskorra pedig ez az egy is elkopik, ám a gyerekek éjszakai alvásigénye még a kamaszkor végéig magasabb, mint a felnőtteké.
Ennek a folyamatnak egyik sarkalatos pontja az, amikor a délutáni alvást hagyják el az óvodáskorú gyerekek.
Délutáni alvás óvodáskorban
Egy óvodát kezdő, hároméves gyerek idegrendszerének, csont- és izomrendszerének még szüksége van a délutáni pihenésre. A beérkező új információk kezeléséhez, az érzelmi feldolgozáshoz nélkülözhetetlen, a megfelelő testi fejlődéshez is kell a napközbeni alvás. Öt-hat éves korra azonban a gyerekek nagy része már nem alszik délután. Legalábbis otthon. Mert az óvodában többnyire muszáj lefeküdni. Tény, hogy az óvodában a sok gyerek között kicsit másképp fáradnak el, és meglehet, hogy jólesik nekik délután pihenni, de ha az alábbi jeleket látod a gyereken, otthon már felesleges erőltetni a délutáni alvást.
Jelek, hogy már nincs szüksége alvásra délután
- Tovább tart a délutáni altatás, mint maga az alvás.
- Nem nyűgös, nem kifejezetten fáradt, ha kimarad a délutáni alvás.
- Azokon a napokon, amikor délután alszik, az esti elalvás akár 1-2 órával későbbre tolódik a megszokotthoz képest.
Természetesen a délutáni alvás elhagyása nem egyik napról a másikra történik. Hosszú hónapok is eltelhetek úgy, hogy, mondjuk, csak minden második napon alszik a gyerek délután. A nagycsoportosok túlnyomó többsége azonban szinte már biztosan nem igényli a délutáni alvást - a pihenést természetesen igen. Egy 2017-es ausztrál kutatás, melynek során 2300 gyermek alvási szokásait elemezték, azt mutatta, hogy az óvodás korosztály nagyjából 30%-a az, aki ténylegesen és rendszeresen alszik ebéd után. Természetesen a gyerekek fejlődési üteme eltér, így egy 25 fős óvodai csoportban mindig lesz olyan, akinek szüksége van rá, és olyan, aki nem igényli az alvást - sőt esetleg hevesen tiltakozik ellene. Vegyes életkorú csoportok esetében ez különösen nehéz lehet.
Mi legyen az oviban, ha már nem alszik?
Meglepő, de az óvodai nevelés országos alapprogramja (363/2012. kormányrendelet) konkrétan a délutáni alvással kapcsolatban semmit nem ír elő. Mindössze annyi szerepel benne, hogy „az óvodai nevelés feladata… a pihenés… szokásainak alakítása.”
A jogi háttérből tehát nem lesz könnyű kiindulni. Ha már nem alszik a gyerek délután, úgy többféle megoldás jöhet számításba. Az egyik, hogy a szülő elhozza ebéd után a gyereket. Ez mind a kicsinek, mind az óvodának kényelmes, valószínűleg egyedül a szülőnek macerás. Még akkor is, ha home office-ban van. Ha esetleg az édesanya aktuálisan nem dolgozik, mert otthon van a kis testvérrel, akkor is könnyen lehet, hogy az ebéd utáni ovikör pont a kisebb gyerek alvásidejével esik egybe.
A másik lehetőség, hogy megengedik a gyereknek az óvodában, hogy amíg a többiek alszanak, ő csendben egy könyvet lapozgasson. Ez a verzió sok nagycsoportban működik, de előfordulhat, hogy az óvónő azzal utasítja el, hogy ha egy csoportban két gyereknek adnak könyvet, akkor másik 15 is jelentkezik majd, hogy ő is akar.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A harmadik - és valószínűleg a legüdvösebb - megoldás az, ha azok a gyerekek, akiknek valóban nincs szükségük alvásra, felnőtt kíséretében átmehetnének egy másik helyiségbe, ahol valamilyen csendes, pihentető elfoglaltsággal - mesehallgatás, rajzolás, színezés - telne a délutáni alvásidő. Sajnos ezzel kapcsolatban felmerülhet az az aggály, hogy nincs üres terem és ráérő óvodapedagógus, akivel megvalósítható volna.
Ha tehát a gyerek már nem igényli a délutáni alvást, és nem is képes másfél-két órát pihenni ebéd után, esetleg zavarja a társait, mindenképpen érdemes törekedni arra, hogy valamilyen elfogadható, egyensúlyra törekvő megoldást találj az óvodával. Talán nem lesz egyszerű megegyezni, de kellő higgadtsággal és kompromisszumkész hozzáállással sikerülhet.
Ovisok a '70-es években
Saját emlékezetünk mellett a régi fotók sokasága is segít felidézni az ovis éveket. Most a '70-es évekbe kalauzolunk el, repülj vissza az időbe, és nosztalgiázz velünk a fotók láttán!
Milyen volt ovisnak lenni a 70-es években? Így játszottak, étkeztek akkoriban a gyerekek
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary