Ilyen lesz a nyári szünet 5 gyerekkel: magyar blogger anya mesélt a terveiről

Hlatkyné Egyed Zsuzsanna neve talán keveseknek ismerős, a Facebookon Bagolyvár néven futó blogját azonban sokan követik. Az ötgyerekes édesanya sok-sok humorral, életszagúan, őszintén, kellő öniróniával mesél a gyerekes létnek azon pillanatairól, melyekre kevesen készültünk fel a családtervezés idején. És bár a gyereknevelési könyvek írnak róla, hogyan reagáljunk jól, megértően, sok türelemmel, ám mégis asszertíven a kritikus helyzetekben, jellemzően élesben derül ki, hogy a gyakorlat és az elmélet nem mindig fedi egymást.

A Bagolyvár követői a posztokat olvasva úgy érezhetik: „De jó! Ez a nő tudja, mi zajlik a lelkemben!” Zsuzsival a sokgyerekes létről, annak szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk. És persze arról is, milyen lesz a nyári szünet öt gyerekkel.

- Egykeként nőttél fel, ma ötgyerekes anyuka vagy - a legkisebb négyéves, a legnagyobb pedig 13 körül jár. Mi vitt a nagycsaládos lét irányába?

- Mindig egy zajos nagycsaládra vágytam (azóta rájöttem, hogy a zajrészét nem bírom, de már késő), így egyértelmű volt, hogy sok gyereket szeretnék majd. A férjem, Peti ugyanígy gondolta, így nem volt kérdés. Persze rengetegen kinevettek, mondván, hogy majd elmegy a kedvünk az első átvirrasztott éjszaka után, de szerencsére nem így történt. Két lány, Luca és Julcsi után született Nimród és Andris, majd ötödikként Réka. Nyilván állandó küzdelem és lelkiismeret-furdalás, hogy mindenki megkapja a kellő figyelmet, de összességében biztos, hogy nagyon sokat nyernek azzal, hogy nagycsaládban nőnek fel. Amit még nehezen viselek - és ez is az egykeségemből adódik -, azok a konfliktusaik: hát miért kell kakaskodni egymással, ahelyett, hogy örülnének, hogy mindig van kivel játszani?!

- 2018 szeptemberében kezdtél blogot írni. A bejegyzéseidből árad a humor, önirónia, szeretet. Mi volt a legfőbb motivációd a blogoláshoz?

- A gyerekek születése előtt televíziós szerkesztőként dolgoztam, és egy idő után nagyon elkezdett hiányozni az írás, másrészt a férjem és a barátaink nyaggattak rendületlenül, hogy ne csak nekik írogassam üzenetben az „ezt nem hiszitek el, már megint mi történt” kezdetű sztorijaimat. Mert velünk mindig történt valami, és én igyekeztem többnyire a humoros oldalát szemlélni a dolognak. Így indult el a Bagolyvár, és nagyon motiváló volt olvasni a pozitív visszajelzéseket.

- Viszonylag ritkán posztolsz, amit többen sajnálnak a követőid közül. Ez tudatos döntés részedről vagy egyszerűen ennyire van időd?

- Egyértelműen az időhiány az ok, mert noha rengeteg ötletem van, a telefonom bugyraiban pedig számos bejegyzéskezdemény, mindig adódik valami fontosabb. (bár Peti szerint sem a kádsúrolás, sem pedig a lekvárfőzés nem az). Azt hittem, ha Réka ovis lesz, ontani fogom a posztokat (sőt, más ötleteim, terveim is vannak), de egyelőre elborít a háztartás és a rengeteg logisztika. Ugyanakkor ezen tudatosan próbálok változtatni - mondjuk holnaptól. Vagy legyen inkább holnapután.

- A férjeddel fontos volt számotokra, hogy megmaradjon a saját életetek, amibe a gyerekek belesimulhatnak. Ennek megfelelően sokat utaztok. Idén nyáron mik a terveitek? Milyen lesz a nyári szünet öt gyerekkel?

- Repesve vártam a nyári szünetet, nem azért, mert szuperanya vagyok, hanem mert a hajnali kelés teljesen kikészít. Azt vallom, hogy úgy a legkönnyebb velük, ha úton vagyunk - szívesebben megyek az öttel strandra, mint hogy otthon kézműveskedjünk. Nyilván nem könnyű összehangolni az igényeket, mert másra vágyik a 13 éves, mint az ovis tesói. Persze nincsenek mindig itthon mind az öten, hiszen a két nagylány már évek óta jár táborozni ide-oda.

Ami az idei „nagy” családi nyaralásunkat illeti: van egy gigantikus, nyolcszemélyes sátrunk, azzal vágunk neki a csongrádi Körös-toroknak. Két éve már voltunk ott, összesen egy órát töltöttünk a parton, mert öt napon át szakadt az eső - remélem, most nagyobb szerencsénk lesz. A szokásos augusztusi programunk pedig már évek óta egy egyhetes egyházi tábor Berekfürdőn. Továbbá nagy fogadalmunk volt még az első gyerekünket várva, hogy nem adjuk fel a baráti kapcsolatainkat, és ez sikerült is: minden nyáron van legalább egy hosszú hétvége, amikor egy vidéki vendégházat kibérelve bandázunk kicsik-nagyok: főzünk, kirándulunk, társasozunk, bulizunk. Volt, hogy ötvenen voltunk! Most két helyre is megyünk jó pár családdal, az egyik a dombrádi Tisza-part, a másik pedig Selmecbánya. Az idei nyári nagy projektem pedig (ezek általában csúfos kudarcba fulladnak, de optimista vagyok), hogy a gyerekek ingyenes utazását kihasználva kisebb, egynapos portyákra megyek velük megyebeli kisebb településekre.

Romantikus tervem szerint elmélyülünk majd a térség középkori templomainak és egyéb építészeti remekeinek tanulmányozásában, de ha a gyerekeim mégsem lesznek ilyen nyitottak, minden faluban van kocsma, ahol jégkrémmel vagy üdítővel kenyerezem majd le őket.

- Egy megyeszékhelyen éltek, és bár nagycsaládosok vagytok, tudatosan döntöttetek úgy, hogy nem közlekedtek autóval. Mi volt ennek az oka? Még tartjátok magatokat az elhatározásotokhoz?

- Egyrészt környezetvédelmi megfontolásból, másrészt nagyon szeretjük feszegetni a határainkat, és nem akartunk elkényelmesedni sem. A gyerekekre is pozitív hatással volt, hogy sokat gyalogoltunk, bicikliztünk és tömegközlekedtünk. Az első gyerekünk két hónaposan vonatozott először Miskolcra, a második négy hónapos korában Stuttgartba, a negyediket pedig busszal vittük haza a kórházból - amik szerintem teljesen természetes dolgok, mégis a legtöbb embernek leesik az álla ezek hallatán.

Egyébként az autómentes élet elég kevés dologban akadályozott meg minket, az óriás sátrat például minden további nélkül elcipeltük vonattal Nyíregyházáról a Velencei-tóhoz. Persze láttuk mi is nem egy ízben a hátrányát is a tömegközlekedésnek: például szeretett városunkba, Selmecbányára négy átszállással, egész napos utazással jutottunk el (ráadásul az egyik ilyen út épp a hardcore mosható pelenkázós korszakomban volt, tehát vittük a teljes készletet). Végül az ötödik gyerek érkezésének hírére adtuk be a derekunkat, igaz, én továbbra is szívesebben utazom vonattal vagy busszal. Bár lehet, hogy ez idén nyáron megváltozik, és sírva hívom a férjemet a gótikus márokpapi református templom tövéből, hogy most azonnal jöjjön értünk kocsival, mert nincs nyitva a kocsma, hisztiznek a gyerekek, kitört a vihar, és egyébként sem megy ma már innen sehova semmiféle busz. Ha így lesz, mindenképp beszámolok majd róla!

Borítókép: Bagolyvár

• blog
• blogger
• nagycsaládosok
• interjú
• anyaság
• gyereknevelés
• Gyerek