Egy pofon nem árt a kicsinek? Korábban öregednek a bántalmazott gyerekek
Biológiai koruk nemritkán meghaladja a ténylegest.
Genetikai állományukban évekkel idősebbek lehetnek kronológiai életkoruknál az erőszakot elszenvedett gyerekek - derült ki amerikai kutatók elemzéséből.
Mint az MTI beszámolt róla, tízéves, korábban rendszeresen bántalmazott gyerekek DNS-ében olyan kopásokat és töréseket tapasztaltak a Duke Egyetem munkatársai, amelyek egyébként normális körülmények között az öregedéskor jelennek meg.
A biológiai kor magasabb a ténylegesnél
Ez az első eset, amikor megmutattuk, hogy a telomerek gyors ütemben rövidülhetnek egészen fiatal korban is, ha a gyerekek stresszt szenvednek el" - közölte Idan Shalev, az egyetem genomtudományi intézetének kutatója.
A telomerek a kromoszómák végét lezáró DNS-szakaszok, amelyek a cipőfűző végén lévő kupakokhoz hasonlóan védik meg a DNS-szálat a felbomlástól. Egyre több bizonyíték gyűlik arra vonatkozóan, hogy a telomerek központi integrátorként kötik össze a stresszt a biológiai korral és kapcsolódó betegségekkel.
Életünk során minden egyes sejtosztódásnál rövidebbek lesznek telomerjeink, ami természetes határt szab egy adott sejt számára a lehetséges osztódások számát illetően.
A dohányzás, elhízás, pszichológiai rendellenességek és a stressz felgyorsíthatják a telomerek rövidülésének folyamatát. Ilyenformán telomerjeink jelezhetik biológiai korunkat, amely eltérhet kronológiai korunktól.
Ikertanulmány
Shalev és csoportja egy nagyszabású ikertanulmány adatait elemezte. Ebben 1100, ikreket nevelő brit család életét követték nyomon az 1990-es évektől kezdve, amikor az ikrek megszülettek.
A genetikai elemzéseket olyan mintákon végezték, amelyeket a gyerekek ötéves, illetve tízéves kora körül vettek. Mivel az ikertanulmány részét képezték az anyákkal lefolytatott mélyinterjúk is, ezért a kutatók a családi erőszakra, fizikai és pszichológiai zaklatásra vonatkozó információkkal is rendelkeztek.
Az elemzés azt mutatta, hogy azoknál a gyerekeknél, akik többször is elszenvedtek erőszakot, jellemzően nagyobb volt a telomervesztés mértéke a többi gyerekhez képest. A megállapítások arra utalnak, hogy a halmozódó gyerekkori stressz a telomerekben megmutatkozó, felgyorsult biológiai öregedéshez, korábban megjelenő betegségekhez vezethet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A gyermekek védelme befektetés is
A több milliárd dollár egy részét, amelyet az öregedéshez kapcsolódó betegségek, például a diabétesz, a szívbetegségek vagy a demencia gyógyítására fordítunk, jobban fektetnénk be, ha a gyerekeket védenénk vele az ártalmaktól - vélekedett Terrie Moffitt, aki az eredeti ikertanulmány egyik vezetője volt.
Következő lépésként az immár fiatal felnőtté vált ikrek telomerjeinek jelenlegi hosszát szeretnék megmérni a Duke Egyetem munkatársai. A mostani eredményeket a Molecular Psychiatry című szakfolyóiratban ismertették részletesen.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- zaklatás
7 jel, hogy zaklatják a gyereked
- kisgyerek
- gyereknevelés
5 jel, hogy pedofil ólálkodik a gyerek körül
- agy
- kisgyerek