
A zuhanyzás vagy a fürdés az egészségesebb? Mindkettőnek megvannak a maga előnyei
A zuhanyzás és a fürdés mellett is felsorakoztathatók érvek.


A mindennapok során ki a zuhanyzást, ki a fürdést részesíti előnyben, ám az örökös kérdés az, hogy melyik az egészségesebb, melyik hogyan hat a szervezetre.
Mindkét eljárásnak megvannak a maga előnyei, a praktikus szempontok mellett viszont, amelyek közé a kényelem, a gyorsaság és az elérhetőség tartoznak egyebek mellett, másokat is mérlegelni lehet a szakemberek szerint.
A zuhanyzás vagy a fürdés egészségesebb?
A zuhanyzásnak és a fürdésnek is értelemszerűen a tisztálkodás a legfőbb célja, de biztosan mindenki gondolt már egy nehéz nap során arra, hogy milyen jó lesz majd, ha végre a kádba vagy a zuhany alá kerül. A procedúra a nap végén nyugtatóan, reggel pedig serkentően hat, az ember hozzákapcsolódó érzései jóval túlmutatnak a higiéniai funkción.

Ugyanakkor mégis ez az elsődleges cél, és a témában nyilatkozó szakértők többnyire úgy vélik, hogy a zuhanyzás általánosságban véve jobb a test megtisztítása, a kosztól és a baktériumoktól való megszabadulás szempontjából. Azonban akadnak olyan vélemények is, amelyek szerint ez az előny is leginkább csak erős szennyezettség esetén jöhet számításba, például a szabadban történő munkavégzés vagy sportolás után.
A fürdés ugyanakkor segíthet az izmok ellazításában, az idegrendszer stimulálásában és a bőr gyengéd hámlasztásában is. Egyes kutatások a mentális egészségre, stresszcsökkentésre, hangulatra gyakorolt pozitív hatását is kiemelik. A fürdővízhez adható természetes, aromaterápiás illóolajok, például a levendula vagy az eukaliptusz tovább fokozhatják a nyugtató tulajdonságait. Népszerű az Epsom-só, vagyis a keserűsó is, ami valójában magnézium-szulfát. A fürdővízhez keverve a bőrön át felszívódva a tapasztalatok szerint segíthet a könnyebb elalvásban, csökkentheti a gyulladást, és csillapíthatja az ízületi fájdalmakat. A meleg fürdő a kezdődő meghűléses panaszokat enyhítheti.

A zuhanyzás gyorsabb, egyszerűbb, és ha nem tart sokáig, akkor kevesebb vizet is fogyaszt, mint a kád megtöltése. Lényeges szempont továbbá, hogy a nehezebben mozgó időseknek egyszerűbb és kevésbé balesetveszélyes a zuhanyzóba be-, illetve onnan kiszállni, kapaszkodók és csúszásgátló alkalmazásával pedig még biztonságosabbá tehető a procedúra.
A hideg vizes zuhanyzás támogathatja az immunrendszer erősítését, és mivel egyfajta sokként hat a szervezetre, a keringést is fokozza. A test a hideg hatása ellen a véráramlás növelésével igyekszik megóvni a létfontosságú szerveket, közben pedig a bőrközeli ereket szűkíti. Ugyanakkor nem biztos, hogy megéri kitenni magad a hideg víz okozta diszkomfortérzésnek. Ha valaki mindenáron megpróbálkozna vele, érdemes lassan szoktatnia magát az alacsonyabb hőmérséklethez, és eleinte csak néhány másodpercig folyatnia magára a hideg vizet. A szívbetegséggel élőknek nem ajánlott a kísérletezés!
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
Összességében tehát kijelenthető, hogy más és más előnyökkel jár a zuhanyzás és a fürdőzés, mindenki ki tudja választani a céljainak és lehetőségeinek megfelelő módszert. Az egyik vagy másik eljárás mellett felsorakoztatott érvek többnyire nem állnak elég erős lábakon, és a cáfolatuk is könnyűszerrel megtalálható, így a legjobb, ha az egyéni preferenciák döntenek a kérdésben.
Alvássegítő, stresszoldó illóolajok
A gyógynövények illóolaja is sokat segíthet alvászavar és stressz esetén. Ráadásul nem csak párologtatóba csepegtetve hatásosak, sokkal változatosabban használhatók fel.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)